"Nincs visszaút, az ország már a harcra készül"

Mint ismert, az Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kormány népszavazási kérdését, majd májusban az ezt támadó beadványokat a Kúria elutasította és a kérdést helybenhagyta, az Országgyűlés ezután határozott a népszavazás kiírásáról. A kúriai döntés, illetve az országgyűlési határozat ellen korábban érkezett beadványokat az Ab júniusban elutasította, ezután az államfő október 2-ra kitűzte a népszavazás időpontját.E közben azonban még érkeztek alkotmányjogi panaszok a Kúria döntésével szemben, többek között Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselőtől. A baloldali politikus beadványában azzal érvelt, hogy a Kúria döntése alaptörvény-ellenes, mert a népszavazásra feltett kérdés nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, hanem az Európai Parlament és az Európai Tanács rendes jogalkotási eljárásába. Az Ab soron kívül lefolytatott eljárásában, érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az alkotmányjogi panaszokat, mivel Szanyi szerintük nem hivatkozott egyetlen olyan Alaptörvényben foglalt jogra sem, amelyre az Ab gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz alapítható. A másik alkotmányjogi panasz visszautasításának indoklása pedig az indítványozó személyes érintettségének hiányára hivatkozik.A kötelező menekültkvóta ügyében más eljárások is folyamatban vannak. Székely László ombudsman 2015 végén fordult alkotmányértelmezést kérve az Ab-hez az uniós kvótarendszer, menekültek tömeges áthelyezésének lehetősége miatt. Indítványában azt vetette fel, hogy köteles-e Magyarország uniós parancsra más tagállamban jogszerűen tartózkodó menedékkérők jelentős csoportjából – egyéni vizsgálat nélkül – áthelyezést lehetővé tenni, ha erre az ország nem adott át hatáskört az Uniónak, és ha ez az intézkedés emberi jogi tartalmában meglehetősen aggályos. Az ombudsman indítványának tárgyalását júniusban kezdte el az Ab. Szintén 2015 decemberében a magyar kormány az Európai Unió Bíróságán támadta meg az “úgynevezett kötelező kvótadöntést”. A luxembourgi testület általában 1-2 év alatt hozza meg határozatát.


Hasonló cikkek