Nő a magyarországi használt autók exportja a gyenge forint miatt

Nőtt a külföldi vevők érdeklődése a fiatal, keveset futott magyarországi használt autók iránt a kereskedők tapasztalatai szerint, a gyenge forint hatására

– ismerteti a DasWeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A gyengülő árfolyam akár több ezer eurós nyereséget eredményezhet egy-egy autónál, így a nyugati országokból érkező vevőknek már vonzó Magyarországon megvásárolni a jó minőségű használt kocsikat – mutatnak rá. Példaként hozzák, hogy egy 10 millió forintos autó esetében akár 2600 euró is lehet a nyereség a tavaly nyár vége óta kialakult árfolyamkülönbség következtében.

Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán flottát vásárolnak fel Magyarországon, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak – közölte Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Megjegyezte: ez lassítja a koros magyarországi gépjárműállomány fiatalodását.

A közlemény idézi a Központi Statisztikai Hivatal adatait: 2017-ben 18 956 autót vittek külföldre Magyarországról az autókereskedők, 27,1 milliárd forint értékben. A DasWeltAuto várakozásai szerint idén ez a szám nőni fog.
Frank György kitért arra, hogy a jelenlegi árfolyam az importra is hatással van, de csak a drágább kocsikat érinti.

Valamivel kevesebb fiatal jármű érkezik Magyarországra a határon túlról, ám az idős, 10-15 éves kocsik behozatala nem mérséklődik, mivel alacsony értékük miatt pár tízezer forint csupán a differencia – mutatott rá a márkaigazgató.

A DasWeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 30 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2017-ben 6784 állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített, 8 százalékkal többet, mint az előző évben.


Hasonló cikkek