Női torna Eb – Megtizedelődött mezőny magyarokkal Mersinben

Csütörtöktől vasárnapig a törökországi Mersinben rendezik a női torna Európa-bajnokságot, amelyen a koronavírus-járvány miatt mindössze 16 ország – köztük Magyarország – versenyzői indulnak.

    Az európai szövetség honlapja szerint a felnőttek mezőnyében 46, a junioroknál 42 tornász szerepel majd. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Schermann Bianka a kiutazás előtt kikerült a felnőtt keretből, mert becsípődött a dereka egy nekifutás során, és a súlyosabb sérülés elkerülése miatt Böczögő Dorina lépett a helyére.
A magyar válogatott tagjai közül Bácskay Csenge az egyetlen, aki mind a négy szeren indul. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia ugrásban, felemáskorláton és gerendán szerepel, a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina ugrásban, gerendán és talajon versenyez. Makovits Mirtill felemáskorláton, gerendán és talajon, Székely Zója pedig ugrásban, felemáskorláton és talajon mutatja be gyakorlatait.

A felnőttek csapatversenyében a selejtezőben öt főből négy léphet a szerekhez és három eredménye számít. Ez alapján lehet bejutni a szombati hatos döntőbe, ahol csapatonként hárman versenyezhetnek, és mindhárom eredmény számít. Szintén a selejtezőben dől el, kik kerülnek a vasárnapi nyolcfős szerenkénti finálékba, ahova országonként csak két fő juthat be.
Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint a keddi pódiumedzés során gerendán volt egy-két hiba, aztán egyre jobban belelendültek a magyarok, a végén a felemáskorlát és az ugrás már egészen jól sikerült.
Hozzátette, a csapat jól felkészült, hiszen több edzőtábor és szólítás is volt a közelmúltban Tatán és Budapesten is.

“Akkor már boldog leszek, ha mindenki a tudásához mérten teljesít, és megcsinálja a gyakorlatát. A csapat esetében fontos, hogy ne maradjon bent rontott gyakorlat” – szögezte le Draskóczy. A kapitány szerint ha Kovács Zsófiának jól kijön a lépés, felemáskorláton vagy gerendán döntőbe juthat.
A juniorválogatottat Balázs Kíra, Béke Flóra, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra és Szmirnov Anna alkotja.
A múlt héten a férfiak felnőtt és junior Európa-bajnokságát rendezték Mersinben, ahonnan a magyar küldöttség egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel tért haza.

A női Európa-bajnokság programja (magyar idő szerint):
csütörtök: felnőtt selejtező 12.45
péntek: junior selejtező 14.00
szombat: felnőtt csapatverseny, döntő 13.30
vasárnap: junior szerenkénti döntő 8.00, felnőtt szerenkénti döntő 13.00


Hasonló cikkek