Nomád táborba nyerhetnek betekintést Bugacon

A Kárpát-medencei magyar­ság legnagyobb hagyomány­őrző ünnepét rendezik meg augusztus 13. és 15. között Bugacon. A legnagyobb látványosság a seregszemle lesz, amelyre eddig közel háromszáz lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel.

Az Ősök Napja keretein belül, több mint száz jurtából álló nomád táborában minden program ingyenes, a látogatóknak kizárólag a parkolásért és a kempinghasználatért kell fizetniük. Idén jelentősen növelték az árnyékolófelületek méretét és az ülőhelyek számát, fejlesztették a terület vízellátását és a kempinget is.

Bíró András Zsolt, a szervező Magyar-­Turán Alapítvány kura­tóriumi elnöke az esemény pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy idén több mint harminc zenei program közt Petrás Mária és a Csík zenekar is koncertet ad. Emellett honfoglalás kori leletanyagot és élethű nagyságú lovas harcos rekonstrukciót is bemutató különleges régészeti és antropológiai kiállítást is láthat a közönség. Több mint ötven nagy műsorszám mellett kézműves­vásár, íjász-, párbaj- és szablyavívó verseny, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel.

Az elmúlt évekhez hasonlóan szervezik meg a rendezvényt, de Varga Zoltán, az alapítvány technikai igazgatója kiemelte, több hideg vizes kutat alakítottak ki a látogatók részére, melyek vizét bevizsgáltatták és korlátlan mennyiségben fogyasztható az ingyenesen látogatható rendezvényen. Gondoltak a kisgyermekes családokra is, így külön baba­-mama jurta áll rendelkezésre az anyukáknak, ahol tisztába tehetik, megetethetik gyereküket.

Bugac alpolgármestere, Endre Gábor elmondta, hogy az eurázsiai sztyeppét idéző helyszínen árnyékolt pihenőpontokkal is kedveskednek a szervezők a kilátogatóknak. Szállásból és étkezési lehetőségekből sem lesz hiány, hiszen az esemény lassan történelemmé válik a településen, így fel kell készülni mindenre. – tette közzé a BAON.hu

 

Juhász Márta

 

 


Hasonló cikkek