Notre-Dame – Továbbra is 2024 végére tervezik az újranyitást

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállítása elég gyorsan halad ahhoz, hogy a terveknek megfelelően 2024 végén megnyílhasson a hívek és a látogatók számára – jelentették be hétfőn az illetékesek Párizsban.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Jean-Louis Georgelin tábornok, a Notre-Dame helyreállításáért felelős állami hatóság elnöke szerint a huszártorony fokozatosan fog idén az épület fölé emelkedni a templom újjászületésének szimbólumaként.

 

Eredeti formájában újul meg

 

Az épület stabilizálási munkálatai 2021 szeptemberében fejeződtek be, ezután kezdődhetett meg a tényleges helyreállítás. Az illetékes hatóságok döntése alapján a gótikus építészet remekműveként számon tartott katedrálist eredeti formájában állítják helyre. A leomlott 93 méter magas huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

Az építkezésről és az abban részt vevő szakemberek munkáiról kedden egy ingyenesen látogatható kiállítás nyílik a Notre-Dame előtti téren, amely bemutatja a katedrálisban található műtárgyakat is.

 

A párizsi Notre-Dame székesegyház még a tűz előtt (Kép forrása: Getty Images)

 

Jean-Louis Georgelin megerősítette, hogy Emmanuel Macron elnök ígéretének megfelelően 2024 decemberében megnyílik a katedrális a nagyközönség számára, de 2024 nyarán, a párizsi olimpia idején még nem lesz látogatható. A kulturális tárca már korábban jelezte, hogy a felújítás még 2025-ben is folytatódni fog, a katedrális előtti tér átalakítása pedig 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt a templomhoz hasonlóan már 2024 második felében igénybe vehetik a látogatók.

A felújítás vezetője elmondta: naponta mintegy ezer ember dolgozik a Notre-Dame felújításán. “Sok különböző munkát végeznek: a tetőzeten, a festésen, a köveken, a boltozaton, az orgonán, az üvegablakokon” – sorolta a tábornok.

 

Párizs 2024 – Az olimpiai játékokig nem készül el a Notre-Dame

 

Az újjáépítésért felelős kormánybiztos szerint nem fog elkészülni a párizsi Notre-Dame székesegyház felújítása a jövő évi olimpiáig, ezért csak virtuálisan lehet majd látogatni a katedrálist a játékok alatt.

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál beszámolója szerint Jean-Louis Georgelin úgy nyilatkozott, hogy jövő decemberig biztosan nem nyitja meg kapuit a katedrális, így a párizsi játékokra érkezők csak az épülettel szemben található ingyenes föld alatti kiállításon és virtuális előadáson vehetnek majd részt.

A több mint 850 éves gótikus székesegyház tetőszerkezete 2019 áprilisában égett le és omlott le a kúp alakú huszártornya. A tűzvész másnapján Emmanuel Macron elnök azt közölte, hogy öt év alatt szeretnék helyreállíttatni az épületet, és már aznap elrendelte a Notre-Dame megerősítését, amely két évet vett igénybe.

A tűzvészt követően több mint 900 millió eurónyi (330,9 milliárd forintnyi) felajánlás érkezett a helyreállításra, amihez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 500 ezer euróval járult hozzá.

A párizsi játékokra 2024. július 26. és augusztus 11., a paralimpiára pedig augusztus 28. és szeptember 8. között kerül sor.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Tűzoltók locsolják a kigyulladt Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetét Párizsban  2019-ben (Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek