Nőtt az El Pasó-i merénylet áldozatainak száma

Huszonkettőre nőtt a szombati El Pasó-i merénylet halálos áldozatainak száma – jelentette be hétfőn a Texas államban lévő város rendőrsége. Amerikai sajtóértesülések szerint vádat emeltek az elkövető, Patrick Crusius ellen. 

A város rendőrsége számolt be hétfőn délelőtt a két újabb halálos áldozatról. Közben El Pasóban továbbra is nyitva tartanak azok a véradó állomások, ahol önkénteseket várnak.
A CNN hírtelevízió értesülései szerint a tömeggyilkosságot elkövető Patrick Crusius hétfőn megjelent a bíróság előtt, és megtörtént a vádemelés is. A bírósági dokumentumokra hivatkozó televízió szerint az ügyész halálbüntetést kért a 21 éves Crusiusra. Halálbüntetésről beszélt már vasárnapi sajtókonferenciáján John Bash szövetségi ügyész is. Bash azt mondta: az igazságügyi minisztérium belföldi terrorizmusként kezeli az ügyet, és “komolyan fontolóra vette” a gyűlölet-bűncselekmény és a lőfegyverrel elkövetett emberölés miatti vádemelést, amely már önmagában is halálbüntetést vonhat maga után.
A rendőrség hétfőn ismételten arról számolt be: Crusiusnál rasszista, migránsellenes dokumentumokat találtak, amelyeknek minden valószínűség szerint ő maga a forrása. Az interneten közzétett dokumentumokban a fiatal férfi a spanyolajkú bevándorlókat azzal vádolta, hogy elveszik az amerikaiaktól a munkát, és megváltoztatják az amerikai kultúrát.

Az ohiói Daytonban elkövetett tömeggyilkosság végrehajtójának nem voltak rasszista indítékai – ez a daytoni rendőrfőnök, Richard Biehl és a város polgármestere, Nan Whaley közös sajtókonferenciáján hangzott el hétfőn, helyi idő szerint kora délután. Biehl elmondta: rengeteg adatot és bizonyítékot gyűjtöttek össze, de még távol vannak a nyomozás végétől, s eddig nincs bizonyíték arra, hogy a lövöldözőnek rasszista indítékai lettek volna. A rendőrfőnök elmondta továbbá: a 24 éves Connor Betts legalább 41 lövést adott le. Jelenleg Betts barátnőjét hallgatják ki. Hétfőn még hat sebesült áldozatot ápoltak daytoni kórházakban.
Közben Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője reagált Donald Trump elnöknek a tragédiákkal kapcsolatos beszédére. Schumer leszögezte: ha az elnök komolyan gondolná a fellépést az ilyen bűncselekmények ellen, akkor felkérné Mitch McConnellt, a republikánusok szenátusi frakcióvezetőjét, hogy terjesszen elő javaslatot a fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról.

Hétfőn António Guterres ENSZ-főtitkár a szóvivője útján elítélte az El Pasóban történteket. Közleményében a szóvivő “terrorista támadásnak” minősítve a tömeggyilkosságot, leszögezte: az embereknek “össze kell fogniuk, hogy együtt szálljanak szembe a gyűlöletből, rasszizmusból, idegengyűlöletből és a diszkriminációból fakadó erőszakkal”.
Barack Obama volt elnök Twitter-üzenetben tett közzé nyilatkozatot. A politikus felszólította az amerikaiakat, hogy utasítsák vissza az ország bármely vezetőjétől elhangzó azon kijelentéseket, amelyek – mint fogalmazott – “táplálják a félelem és a gyűlölet légkörét, és elfogadhatóvá teszik a rasszizmust”. Donald Trump demokrata párti elődje leszögezte: “ezek a tragédiák mindaddig újra meg újra megismétlődnek, amíg valamennyien fel nem emeljük szavunkat, és nem ragaszkodunk azok elszámoltathatóságához, akik felelősek a fegyvervásárlásra és -tartásra vonatkozó törvények megváltoztatásáért”.

Lindsey Graham republikánus és Richard Blumenthal demokrata párti szenátorok bejelentették, hogy olyan kétpárti törvényjavaslatot terjesztenek elő, amely pénzügyi alapot hoz létre az egyes tagállamok törvénykezésének megsegítésére a hasonló tömeggyilkosságok megelőzésére. A két politikus újságíróknak elmondta: a “Piros Jelzés” nevű törvényjavaslat “segíteni és bátorítani” szeretné a tagállamokat az erőszakot megelőző törvények megalkotásában.

 


Hasonló cikkek