Nőtt az iskolai alkalmazottak iránti kereslet, de kevés az érdeklődő

A 2019/2020-as új tanév kezdete előtt ismét nőtt az iskolai alkalmazottak iránti kereslet Szlovákiában. A munka iránt érdeklődők ugyanakkor csökkenő tendenciát mutatnak. 

Január 1. és augusztus 25. között a szlovákiai iskolák több mint 3400 állást hirdettek meg az Edujobs.sk portálon. Richterová elmondása szerint a pedagógusok iránt a legnagyobb a kereslet, amely ráadásul növekvő tendenciát mutat. „A kereslet 121 százalékkal nőtt az előző évhez képest.” – fejtette ki a szakember.

Az oktatási intézmények idén főleg alap- és középiskolai, matematika, fizika, informatika, szlovák és angol szakos pedagógusokat kerestek. Az állások többségét – nagyjából 56 százalékát – Pozsony megyében hirdették meg.

A portál adatai rávilágítanak a szlovák oktatásügyben jelentkező, egyre inkább elmélyülő problémákra is. Egy iskola által meghirdetett állásajánlatra – legyen az pedagógiai vagy más jellegű – átlagban 6,9 pályázó jelentkezik, vagyis csaknem fele annyi, mint 2016-ban. Egy tanári állás iránt átlagban 6,4 pályázó érdeklődik. Idén egyébként kelendőbbnek bizonyultak az iskolák által meghirdetett, nem pedagógiai jellegű állások.

Richterová szerint az, hogy csökken az érdeklődés az iskolai állások iránt, az alacsony bérekkel is összefüggésben van. Pozsony megyében egy középiskolai tanár átlagfizetése bruttó 989 euró. Ugyanebben a régióban a szintén egyetemi végzettségű alkalmazottak más területen átlagban akár 48 százalékkal is többet kereshetnek.

Forrás: ujszo.com

Fotó: pixabay


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek