Nőtt az NN csoport profitja

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén
csütörtökön délelőtt.

A cég honlapján közzétett adatok szerint a működési eredmény éves összevetésben 21 százalékkal, 1 milliárd 119 millió euróra ugrott a tavalyi első félévi 926 millió euróról.

A féléves adózott eredmény 1 milliárd 414 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 587 millió euróról.

Az NN tőkehelyzetét mutató Solvency II ráta 209 százalék volt a múlt év végi 210 százalék és a tavalyi első fél év végi 221 százalék  után.

A legnagyobb holland biztosító részvényenként 0,93 euró, összesen 287 millió euró osztalékot fizet.

A cég azzal számol, hogy a Belgium és Hollandia egy részét sújtó áradások miatt 70 millió euró kártérítést kell majd fizetnie az idei második fél évben.

2014-ben az NN csoport függetlenné vált az ING csoporttól. Az NN csoport vállalatai világszerte 2015-ben vezették be az NN márkanevet. Ebben az évben a magyarországi ING Biztosító is visszatért az NN névhez, működését azóta NN Biztosító név alatt folytatja.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek