BUX: élénk forgalom ellenére esés a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 769,16 ponton zárt pénteken, 4468,04 ponttal, 8,89 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.

A részvénypiac forgalma 176,57 milliárd forint volt a múlt heti 66,5 milliárd forint után, a vezető részvények gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: az orosz-ukrán konfliktus katonai eszkalációja jelentős nyomás alá helyezte a világ tőkepiacait, köztük a BÉT-et is, amelyen csütörtökön a BUX index csaknem 10 százalékot esett.

A nagy esést pénteken némi pozitív korrekció követte, így a BUX 6,19 százalékos emelkedés mellett 45 769,16 ponton zárta a napot. A korábban belengetett legsúlyosabb európai szankciók bevezetésének elmaradása az esésben korábban éllovas OTP-t segítette leginkább a korrekcióban is.

A hét eseményei közül az Equilor kiemelte még, hogy 4,4 százaléknyi Mol sajátrészvény-pakettet ad vissza a menedzsment az ING-nek. A korábban a bankoktól visszahívott kölcsönadott részvények jó része így újból gazdára talált, és ezáltal jelenleg 6,4 százalék a sajátrészvény-állomány. Ugyancsak jó hír volt az olajpapírnak, hogy a HSBC elemzői a korábbi 3500 forintról 3600-ra emelték a Mol részvényére vonatkozó 12 hónapos célárukat, és továbbra is vételre ajánlják.

A Magyar Telekom szerdán zárás után tette közzé a tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését. A vállalat saját várakozását meghaladó, ám az elemzők előrejelzésénél kisebb árbevételt és eredményt ért el. Az igazgatóság az eredmények alapján új részvényesi javadalmazási politikát dolgozott ki, és azt már a tavalyi eredménynél is érvényesítenék.

A Richter életében fontos mérföldkő, hogy keddi bejelentés szerint a gyógyszereit az amerikai piacon forgalmazó Abbvie beterjesztette a kérelmet a Vraylar használatának kiterjesztésére a major depressziós betegek számára. Amennyiben a kérelmet elfogadják, akkor jelentősen emelkedhet a Richter royalty bevétele, ez azonban az év vége előtt nem várható.

A héten a Magyar Telekom árfolyama csökkent a legkisebb mértékben, 1,85 százalékkal, a részvény pénteken 425 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Mol részvényei 5,89 százalékkal gyengültek, 2460 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten több mint 16,74 milliárd forintot tett ki. Az OTP-részvények ára 11,14 százalékkal esett, a hét utolsó kereskedési napján 14 750 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 134,41 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 11,28 százalékkal csökkent, pénteken 7080 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, heti forgalma meghaladta a 19,73 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3912,97 ponton zárta a hetet, ami 215,66 ponttal, 5,22 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

MTI


Hasonló cikkek