Nyár végére megújulhat Kövegy

A települések karbantartása nagyon fontos feladat. A kövegyi önkormányzat pályázatoknak hála eleget tud tenni ennek.

A nyár végéig két, a falu életében kiemelkedő szerepet játszó, de az évek során elhanyagolt épület kap új esélyt arra, hogy még sokáig állhasson, és jó szolgálatot tegyen a helyieknek. A jelenlegi projektek a faluházra, illetve az orvosi rendelőre vonatkoznak, de szeretnének majd pályázni a művelődési ház felújítására is, mert az épület már nagyon régi.

Galgóczkiné Krobák Mária faluvezető a radio7.hu-nak beszámolt a beruházás összegeiről. A faluházra több mint 12,5 millió forint jut. Ebből kicserélik az elavult nyílászárókat és a járólapokat, valamint felújítják a tetőt, illetve 10 asztalt és 60 darab széket is beszereznek. A rendelő esetében kicsit más a helyzet, mert arra több támogatást nyertek, 23,3 milliót, de a beruházás mértéke is nagyobb. A tető mellett energetikai szempontból is felújítják az épületet, napelemekkel is felruházzák, ami nagy segítséget jelent majd. Hiszen néhány éven belül visszahozza a rá fordított forintokat.

Az említett munkálatok a Magyar Falu Program keretében valósulhatnak meg, de más lehetőségeket is keresnek.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek