Nyári színjátszó tábort rendeznek Karván

A szlovákiai magyar színjátszók egyik legfontosabb találkahelye, Karva újra kinyitja kapuit a nyári ifjúsági színjátszó tábor részvevői előtt.

Július 30. és augusztus 8. között fiatal amatőr színjátszók veszik birtokukba a karvai szakközépiskola kollégiumát, ahol kilenc napon át dolgoznak azon, hogy a lehető legmélyebben elsajátítsák a színészmesterség alapjait. A tábor az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Jókai Napok Közalapítvány jóvoltából valósul meg – támogatja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a KULTMINOR – Kisebbségi Kulturális Alap.

A szlovákiai magyar és a magyarországi oktatók névsora igen beszédes: Szabó Csilla (drámapedagógus), Sereglei András (drámapedagógus, rendező), Tóth Miklós (rendező), Hernádi Kriszta (beszédtanár), Gyepes Bianka (koregráfus, táncpedagógus) és Kalocsányi Gábor (zenész, bábművész) számít az érdeklődő fiatalság figyelmére és tevékeny együttműködésére a színházi munkában. „Javarészt a diákszínjátszó csoportok tagjait várjuk. Fontos leszögezni, hogy ebben a táborban munka van – persze a szórakozás sem marad el, de fontosnak tartjuk azt, hogy a színjátszással szorosan összefüggő önfegyelemre és alázatra is neveljük a növendékeket. Az oktatók névsora önmagáért beszél – rengeteg olyan egykori növendékünk van, aki itt, a mi táborunkban ébredt rá arra, hogy a színművészi pályára szeretne lépni és a deszkákon azóta is sikerrel helytáll hazai és külföldi színpadokon egyaránt.“ – mondja a főszervező Bajkai Csengel Mónika.

Minden hasznos információt örömmel megoszt az érdeklődőkkel a csengel.monika@gmail.com e-mail-címen, vagy a +421 907 799 823-as mobilszámon.
A táborba az ország minden szegletéből érkeznek érdeklődők, a délelőttök rendszerint a technikai gyakorlatok elmélyítésével telnek: a beszédtechnikáé, a kreatív zenéé és a színpadi mozgásé a főszerep, délután pedig a rendezők és a drámapedagógusok tartanak csoportos foglalkozást. „A karvai tábor leglényegesebb eleme a közösségi lét megélése, az, hogy miként tud egy adott közösség úgymond „színházat csinálni“. A kilencedik napon mutatjuk be Karván a tábort záró előadást.“ – hangsúlyozza Bajkai Csengel Mónika.

Matusek Attila színész, a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpadának vezetője többször is részt vett a tábori munkában. „Kiváló alapokat adott nekem az egyetemi felvételihez. A tábor és a szakemberi gárda jelentős mértékben segített engem abban, hogy a kortárs anyagokhoz való viszonyom sokkal nyitottabbá váljon. Ez a tábor a kreativitásomat is fejlesztette – mindenkinek jó szívvel ajánlom!“

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek