Nyereséges félévet zárt a K&H Biztosító

A K&H Biztosító az idei első fél évben 2,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, így 63 százalékkal nőtt a nettó eredmény az előző év azonos időszakához képes

– mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a nem életbiztosításokból származó díjbevétel a kötelező gépjármű felelősségbiztosításnak köszönhetően elérte a 20,4 milliárd forintot, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az életbiztosítási üzletág jelentős üzleti teljesítményt nyújtott, a tisztán kockázati termékeknél 19 százalékkal bővült – fűzte hozzá.

Jelezte: a működési eredmény a nem-élet területen 2 milliárd 154 millió forint, az élet üzletágban 777 millió forint volt. A működési bevétel 26 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A bevétel  minden üzletágban dinamikusan nőtt, a bővülés a bankfiókoknál és az alkuszoknál volt a legerősebb – mondta Kaszab Attila.

A biztosító vezérigazgató-helyettese ismertette: a saját kárrendezési hálózatuk felállításának köszönhetően átlagosan 3 nappal gyorsabban tudják elérni ügyfeleiket, akik egyre inkább hozzászoknak a teljesen digitalizált kárügyintézéshez.

Közölte: 2018 első félévében a vagyonkárok 65 százalékát, a gépjárműkárok mintegy 50 százalékát saját okos kárbejelentő alkalmazásukon keresztül jelentették be, az ügyfelek 55 százaléka élt a bizonyos károk esetén elérhető videós kárbejelentés lehetőségével.

 


Hasonló cikkek