Nyilvánosak lesznek a magyar vakcinaszerződések

Beolt minden időset a magyar kormány húsvétig – ígérte meg Gulyás Gergely.

A kormány egy napon belül nyilvánosságra hozza az orosz és a kínai vakcinákra kötött szerződéseket, és az Európai Uniót is arra kéri: az Európai Bizottság által kötött szerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Brüsszel megtiltja a tagállamoknak ezek nyilvánosságra hozatalát – jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve: levélben fordul az illetékes biztoshoz, hogy az unió által a tagállamok nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni. Közölte azt is: miután a magyar kormány képes az év első felében mindenkit beoltani, ezért az év második felére már csak akkor rendel vakcinákat, ha ez a későbbiekben feltétlenül szükséges. A jelenlegi lekötések értelmében ugyanis a felnőtt lakosság másfélszer is beoltható lenne – tette hozzá.

„Mindent megrendeltünk, ami az első fél évben érkezik, és abból nem rendeltünk meg mindent, ami csak a második fél évben, különösen annak a végén” – mutatott rá, hozzátéve: a bizottság állítása ezzel kapcsolatban valótlan, ami nem fogadható el.

A regisztráltak számától függően beolthatják az időseket húsvétig – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető kifejtette: több százezer idős még nem regisztrált, bár közöttük a legmagasabb a regisztráltak aránya. Az országos tisztifőorvos levelet ír azoknak az időseknek, akik még nem regisztráltak, hogy fontolják ezt meg – közölte. Hangsúlyozta: valamennyi oltóanyag, amelyet a hatóságok megvizsgáltak és engedélyeztek, biztonságos és védettséget ad, és az oltás az egyetlen eszköz, hogy megszabaduljunk a járványtól. Néhány órája érkezett Kínából újabb 450 ezer vakcina, így összesen egymillió adag jött már onnan – mondta.

Gulyás Gergely arra kérte a baloldalt és Gyurcsány Ferencet, hogy az oltásellenes nyilatkozatokat és aláírásgyűjtést fejezzék be, mert ezzel emberéleteket veszélyeztetnek. A vakcinákkal kapcsolatos félelemkeltés következményeként vannak, akik emiatt nem oltatják be magukat, és így meg is halhatnak – mondta. Hozzátette: a kormány felelőssége óriási, de az ellenzéknek is van felelőssége, és nem lehet politikai kérdést csinálni az oltásból.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek