Nyíregyháza- Legyen a zene mindenkié! Nyiss ablakot a zenének!

Legyen a zene mindenkié – mondta anno Kodály Zoltán. Egyúttal munkásságával és a róla elnevezett módszerrel  megnyitotta a képzeletbeli határokat a magyar zene, népzene előtt. Fél évszázaddal a halála után gyilkos járvány tizedeli világunkat. Kiszolgáltatottságunkban jobb híján bezárt ajtók mögé húzódunk. A járvány jelenlegi szakaszában az emberi, társadalmi érintkezések minimalizálásában látjuk a védekezés egyetlen módját.

A MÁV Szimfonikus Zenekar megalakulása óta a küldetésének érzi, hogy a klasszikus zenét elvigye az emberekhez. 1945-ben, a második világháború után, a zenekar alapítói azzal az üzenettel indították útra zenészeiket, hogy a saját eszközeikkel segítsék a túlélől lelki sebeinek gyógyítását. Adjanak reményt és hitet az újrakezdéshez.

Az utódok nem szakítva ezzel a gondolattal, felismerve az emberekre nehezedő bezártság okozta lelki terhek súlyát rendhagyó zenei országjárásra indultak.

A „Nyiss ablakot a zenének” elnevezésű akció során a zenekar hangszóróval felszerelt autói járják az ország településeit, utcákat és  klasszikus zenét sugároznak. Céljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben is boldog pillanatokat szerezzenek az embereknek, segítsenek bizakodva tekinteni a jövőbe.

Szerdán Nyíregyháza több pontját is meglátogatták muzsikáló járművükkel, melyet Sándor János klarinétművész vezetett – adta hírül a szon.hu

A fogadtatás jól sikerült, voltak akik táncra is perdültek az utcán. Íme egy kis ízelítő a zenés előadásból:


Hasonló cikkek