Nyíregyházi Főiskolások nyerték az egyetemi tornát!

Egyetemi torna_Nyíregyfőisknyerték

Bár TELECOM Egyetemi Labdarúgó döntőként hirdették meg a 2013/2014-es tanév legjobb 12 egyetemi labdarúgó csapatának tornáját, látszatra senkit nem zavart, hogy a debreceni Campus Fesztiválon, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) együttműködésében megvalósított országos kispályás labdarúgó döntőn a nyíregyházi főiskolások nemcsak indultak, de az első helyet is megszerezték. Igaz, ami igaz, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nemigen teremnek egyetemek, legfeljebb távoli célként megfogalmazva vagy projektpapírokon, azonban addig jó tudni, hogy vannak olyan tanárjelöltek, akik maguk mögé utasítják és  második helyre küldik a Budapesti Corvinus Egyetem labdarúgóit, harmadikra pedig a Pécsi Tudományegyetem csapatát.

A nyíregyházi labdarúgók győzelmükkel kijuthatnak az írek elleni válogatott mérkőzésre az új Fradi-stadionban, s emellett a játékosok egyedi mezgarnitúrát, ráadásul a válogatott dedikált mezét is megkapták. A győztesek meghívást kaptak egy exkluzív edzésre is, amit Mészöly Géza, az U19-es válogatott edzője vezényel majd a Telki edzőcentrumban, ahol a jelenleg U19-es Eb-t játszó válogatott is készült. 

A legjobb egyetemi focistákat kiállító felsőoktatási intézménybe idén nyáron egyébként 1246 hallgató jutott be, közel 20%-al többen, mint tavaly. A Nyíregyházi Főiskolára felvett hallgatók 30%-a – 362-en – mesterképzésen kezdhetik meg tanulmányaikat, és 90% állami ösztöndíjas. A pedagógusképzésre szakosodott, majd később a mezőgazdasági főiskolával összevont intézménybe felvettek csaknem fele (569 fő) tanár lesz papíron, közülük 66-an az egyre népszerűbbé váló osztatlan tanárképzésben, 336-an tanári mesterképzésben tanulhatnak szeptembertől. A rangsort a sport, a gazdasági és az agrárterület követi. A nappali munkarendűek aránya 45%.

Idén még lesz egy pótfelvételi, melyre kizárólag elektronikus formában lehetséges jelentkezni augusztus 12-i határidővel. A diplomások számára szakirányú továbbképzéseket is kínálnak, erre a jelentkezéseket már fogadják a www.nyf.hu honlapon megadott információ szerint.

Forrás:


Hasonló cikkek