Obama: Európa Amerika legfontosabb partnere

Amerikának Európa a legfontosabb partnere – jelentette ki Barack Obama hétfőn Amszterdamban.

Az amerikai elnök a transzatlanti kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta európai útjának első állomásán. Obama első hivatali ciklusának 2009-es kezdete óta ez az első olyan európai látogatás, amelynek során az elnök útba tudja majd ejteni a NATO és az Európai Unió székhelyét, Brüsszelt is.

Az elmúlt években általánosan elfogadottá vált az a közvélekedés, hogy az Egyesült Államok fő figyelme Európa felől a Távol-Keletre helyeződött át. Az Ukrajna ellen elkövetett orosz katonai agresszió nyomán azonban ezt a hangsúlyeltolódást most minden bizonnyal újra át kell értékelni – vélekednek a transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó szakértők.

Obama Amszterdamban először a nemrég felújított Rijksmuseum műkincseivel – elsősorban Rembrandt Éjjeli őrjáratával – ismerkedett, majd megbeszélést folytatott Mark Rutte holland miniszterelnökkel.

Barack Obama Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye előtt Amszterdamban, 2014. március 24-én. EPA/JERRY LAMPEN / POOL Barack Obama Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye előtt Amszterdamban, 2014. március 24-én. (EPA/Jerry Lampen) / POOL

Obamával való találkozója alkalmából adott rövid sajtónyilatkozatában Rutte élesen elítélte, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésének bélyegezte a Krím félsziget orosz elfoglalását.

Az amerikai elnök programja ezután Hágában folytatódik, részt vesz a délután kezdődő, kétnapos nukleáris biztonsági csúcstalálkozón. A rendezvényre több mint ötven ország állam-, illetve kormányfőjét várják.

A világ hét vezető ipari hatalmának (G7) részvételével külön csúcstalálkozót is beiktattak a hágai programba a szervezők, ahol az ukrán válság témája áll majd a középpontban.

MTI

Related posts:

  1. Obama üzent Putyinnak: két meleg nőt küld az olimpiára A homoszexualitást büntető orosz törvényekre adott válaszként Barack Obama nyíltan…
  2. Obama és Putyin a Snowden-ügyről tárgyalt telefonon Edward Snowden jogállásáról folytatott telefonbeszélgetést az amerikai és az orosz…
  3. Obama elárulta, mit élvez a legjobban jelenlegi pozíciójában Barack Obama szerint az a legjobb az elnökségben, hogy mindenki…

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek