Ökoturisztikai központ is épül Tőserdőn

A Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park gyöngyszeme. Változatos és egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágával, a selymes vizű Holt-Tiszával a település egyik legfőbb turisztikai vonzereje. Ám, hogy még vonzóbb legyen a látogatók előtt, a Tőserdő fejlesztésébe fog a helyi önkormányzat.

Több mint 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a lakiteleki önkormányzat a Tőserdő turisztikai fejlesztésére és egy ökoturisztikai központ megvalósítására. A projekt a Széchényi 2020 program keretében, európai uniós támogatás segítségével, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósulhat meg. A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztésre irányuló projekt jövő év őszén fejeződik be.

Madari Róbert polgármester hírportálunknak elmondta, a lakiteleki önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a turizmus tudatos, programszerű fejlesztését, amelynek célja a turisztikai attrakciók minőségének és vonzerejének folyamatos javítása, továbbá az egyes elemek összekapcsolása, komplex termékként egységes arculat alá rendezése.

Fontos cél, hogy ezek a fejlesztések kiegészítsék és erősítsék egymást.

A részletekről megtudtuk, hogy a hamarosan elinduló beruházás részeként ökoturisztikai központot alakítanak ki és új ökoturisztikai szolgáltatásokat – mint például ismeretterjesztés és rendezvények – vezetnek be.

Ehhez kapcsolódóan alakítanak ki rendezvények és kiállítások megszervezésére alkalmas közösségi teret, de itt lesz a természetjáró túrák kiinduló- és végpontja is, valamint kerékpáros pihenőhely és szerviz, információs pont és ajándékbolt is várja majd a látogatókat.

A település vezetője azt is elmondta, hogy a projekt részeként megvalósul a Tisza-holtág partrendezése, a zöldfelület és az utca­bútorok megújítása, új élményelemekkel, mint például a Holt-Tiszán úszó szökőkút elhelyezésével is gazdagodik majd az oköturisztikai központ. Felújítják a Tassi-éren átívelő hidat, illetve új stég és csónakleeresztő is épül.

Madari Róbert hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a Tőserdő mint márkanév a jövőben magában foglalja a projekt keretében fejlesztett létesítményeken túl az összes, a helyszínen elérhető, szabadidő eltöltésére alkalmas turisztikai kínálatot: fürdőturizmus, program- és rendezvényturizmus, ökoturizmus, kerékpáros turizmus, horgászturizmus, víziturizmus és lovas turizmus. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek