Olivatermelők tiltakoztak Madridban az amerikai büntetővámok ellen

Több tízezer spanyol olivatermelő vonult utcára a spanyol fővárosban csütörtökön, hogy tiltakozzon az alacsony fogyasztói árak és az ágazatot súlyosan érintő amerikai büntetővám-tervezet ellen.

A tüntetők elsősorban egy méltányos árképzési rendszer biztosítását követelték a spanyol kormánytól, hogy a fogyasztói árak ne mehessenek a termelői árak alá, jelenleg ugyanis ez a helyzet.
Spanyolországban 2018-ban 26 százalékkal, idén pedig 44 százalékkal csökkent az olivaolaj fogyasztói ára, átlagosan kilogrammonként két euróra. Míg a Nemzetközi Olivatanács által meghatározott termelői ár 2,75 euró – hangsúlyozták a megmozdulás résztvevői.
A tiltakozók szerint Spanyolországban több mint 250 ezer család megélhetése függ az olajbogyó-termeléstől és az olivaolaj előállítástól.

Az érdekvédelmi szervezetek arra is felhívták a figyelmet, hogy a dél-európai ország 2,6 millió hektárnyi olivaültetvényével a világ elsőszámú olivaolaj termelőjének számít, az Európai Unión belül mégis itt a legalacsonyabbak az árak.

A termelők attól is tartanak, hogy ha mindemellett termékeikre bevezetik a 25 százalékos amerikai büntetővámot, az ellehetetleníti fennmaradásukat.
Luis Planas, spanyol agrárminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az árcsökkenéshez hozzájárult az elmúlt két szezon rekordtermése, de az ágazati szakmai szervezetekkel már dolgoznak egy olyan önszabályozó rendszer kialakításán, amely az Európai Unió számára is elfogadható.


Hasonló cikkek