Orbán: A hajnal előtti legsötétebb órákat éljük

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a hárommilliót is elérte az oltásra regisztráltak száma, azonban nem tudni, mikor lehet nyitásról beszélni – olvasható a Magyar Nemzet és az Index vasárnapi kiadásában.

Orbán Viktor közölte: az oltásra jelentkezettek között magas a hatvan év felettiek aránya, s ők kiemelt veszélyeztetettségük okán – a regisztrációjuk idejétől függetlenül – előbbre kerülnek az oltási sorrendben. A kormányfő elmondta, hogy a jelenlegi oltási tempót lehet tartani, amihez a megfelelő számú vakcinán kívül minden más feltétel adott. Szavai szerint

a védőoltások nyugati beszerzési rendszerével van baj – az unió által megrendelt és szétosztott vakcinák nagyon lassan, vagy nem is érkeznek meg, az emberek csalódtak Brüsszelben – ezért kellett rendelni keleti vakcinákat.

Orbán
Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi rádióinterjúban. Fotó: MTI

A miniszterelnök arra is kitért, hogy öt uniós tagállam kérte az EB elnökét, hogy a vakcinaelosztás aránytalanságát meg kell vizsgálni. Szavai szerint jelenleg az EU az egész világ legfertőzöttebb területe, ahol az összes eddigi haláleset húsz százaléka történt. Izraeli tapasztalatairól beszámolva a kormányfő példaértékűnek nevezte az ottani oltási procedúrát, és szerinte az unióból kivált briteknél is jó a helyzet.

A kormányfő úgy gondolja, hogy a „hajnalodás” előtti legsötétebb pillanatokat éljük át a pandémiában. Az Index szerint hozzátette: „Ha van, aki vállalkozik a nyitás dátumának megjósolására, attól kérjük el a következő heti lottószámokat is”, ám az országnak megfelelő számú kórházi ágya van, és elegendő a lélegeztetőgépek száma is.

Emlékeztetett: 13 millió embernek elég nyugati vakcinát rendeltünk meg, de mivel már novemberben látta, hogy baj lesz a nyugati beszerzési rendszerrel, ezért három és fél millió főnek elegendő keleti vakcinát is rendeltünk,

összesen tehát 16,5 millió személynek eleget, hogy a határon túli magyaroknak is jusson.

Orbán Viktor elmondta, hogy az orosz és a kínai vakcinák időben, vagy hamarabb érkeznek, az unió által kiosztottak viszont nem, vagy nagyon lassan, ami hétről hétre csalódást okoz mindenkinek, aki bízott a közös brüsszeli beszerzésben.

Azzal kapcsolatban, hogy a baloldal támadja a járvány elleni védekezést – egyebek mellett a kínai oltóanyagot is – a kormányfő azt hangsúlyozta, hogy eddig ötszázezer embert oltottak be a Sinopharm vakcinájával, amit mással nem tudtunk volna pótolni.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a konkrét intézkedéseken túl hosszabb távon kell gondolkodni, ennek jegyében például a saját tudósaink is dolgoznak a magyar vakcinán, és a hazai maszkgyártás megszervezése is napirenden van. A magyar védőoltás Debrecenben készülhet majd, és az a cél, hogy egy újabb járvány esetén 10-15 millió magyart gyorsan be lehessen oltani.

Orbán Viktor szerint a derű ma nem része az emberek mindennapjainak a szolgáltató szektorban, elmaradtak a vendégek, a zárásra kötelezett vállalkozók komoly üzleti, gazdasági bajok elé néznek. Hozzátette: ennek enyhítéséhez az kell, hogy a zárva tartás időszaka rövid legyen, ami csak úgy lehetséges, ha megfelelő ütemben növekszik a lakosság átoltottsága.

„Ehhez pedig a baloldalnak abba kell hagynia a vakcinaellenes kampányt” – húzta alá a kormányfő, hozzátéve: emellett a kormány gazdasági intézkedésekkel is segíti a bajba jutott szektorokat.

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek