Orbán-Salvini beszélgetés, Fidesz-Liga csere?

Átrendezheti az európai politikát a Fidesz EPP-s kilépése.

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben „a magyar nép iránti barátságot és közelségét” hangsúlyozta – közölte az olasz politikus pártja szerdán. Matteo Salvini azt követően írta az üzenetet, hogy a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői bejelentették, kilépnek az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását.

A Liga késő délután azt is közölte, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor telefonon, videókapcsolat keretében is beszélt egymással. A két politikus a vakcinázási ütemezésről, a gazdasági újraindulásról, a migráció ellenőrzéséről, a család védelméről egyeztetett – olvasható a párt közleményében.

Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik, amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba. A jobboldali Liga most az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja.

A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz való közelítést akarta magának biztosítani, ahogyan ezt korábban Giancarlo Giorgetti, a Liga politikai tanácsadója, Salvini jobbkeze, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági fejlesztési minisztere hangsúlyozta.

Ha a Liga csatlakozik az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lesznek többségben. Az olasz sajtó találgatása szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, melyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.

 

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek