Orbán Viktor bejelentette hatpontos gazdasági programját

A magyar modell azt jelenti, hogy a pénzügyeknek mindig rendben kell lenniük – jelentette ki a magyar kormányfő Budapesten. Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén egy hat pontból álló gazdasági akciótervet jelentett be.

A Portfolió tudósítása szerint ezek a következők:

1. Magyarország az EU 5 legjobb országa közé kerüljön, ott, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni, és tisztaság, valamint biztonság van.

2. Az 5 legversenyképesebb ország egyike legyen Magyarország.

3. Meg kell állítani a népesedés csökkenését.

4. Újjá kell építeni a Kárpát-medencét fizikai és gazdasági értelemben, ennek része kell legye, hogy legalább az országhatárokig érjenek el az autópályák.

5. Energiafüggetlenség: ehhez Paks fejlesztésére szükség van, a zöld energia, ezen belül kiemelten a napenergiát fejleszteni kell, valamint a románok által kitermelt földgázt Magyarországon keresztül szállítsuk, illetve az Északi Áramlat épüljön meg. További cél vezeték kiépítése az olasz LNG-terminál eléréséhez.

6. A Kárpát-medence után a teljes közép-európai régiót egy gazdasági egységgé kell alakítani: Magyarországon a külföldi cégek nagy szerepet játszanak, de a profitot kiviszik az országból, erre választ kell adni. Erre egyetlen lehetőség van: legalább annyi pénzt kell megkeresni külföldön, amennyit innen kivisznek, be kell szállni a globális gazdasági versenybe. Erre ki kell dolgozni egy programot, ehhez a magyar kormányfő a jegybank segítségét kéri.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy ma még nem családbarát Magyarország, hiába a legmagasabb a családtámogatásra fordított összeg. „Szeretnénk oda elérni, hogy a demográfiai romlást megállítsuk, ehhez 2,1-es termékenységi rátára van szükség, most 1,5-nél vagyunk”  – emelte ki a magyar kormányfő. Arról is beszélt: amikor a migráció európai hatásairól beszélünk, a gyermekeinkről, az unokáinkról, az ő biztonságukról van szó.

Előadásában arra figyelmeztetett: Magyarország mérete és lakossága nem fog növekedni a belátható jövőben, vendégmunkásokat pedig csak korlátozottan és átmenetileg akarnak beengedni. Vagyis arra kell felkészülni, hogy „leszünk 10 millióan, amiből 5 millióan dolgoznak majd”, a gazdasági növekedésnek más forrásból kell jönnie – mondja Orbán Viktor. Így például a határ menti térségekből, ahol nem magyar állampolgárokat és nem magyar nemzetiségűeket is be lehet vonni – tette hozzá.

A magyar modell a gazdaságban azt jelenti, hogy a pénzügyeknek mindig rendben kell lenniük – szögezte le a magyar kormányfő, aki szerint ha ez nem történik meg, akkor „kihúzzák a talajt a lábunk alól” és a Magyarországon megtermelt profit sokkal nagyobb része kerül majd külföldre. Ezért – hangsúlyozta ki – semmiféle kilengés nem engedhető meg a választási években sem, 2014 volt az első olyan választási év, amikor a költségvetés hiánya nem emelkedett.

A beszédének helyszínt biztosító MKIK-val kapcsolatban úgy fogalmazott: „Amikor az igazán nehéz döntések következnek, akkor az ember mindig egyedül marad. De ez nem keverendő össze a gondolkodás magányosságával, mert egyedül soha nem lehetsz elég okos”. A előzőekben felszólaló Matolcsy György vezette jegybankkal kapcsolatban elmondta, a jegybank függetlenségét a magyar alaptörvény garantálja, de a függetlenség nem azt jelenti, hogy nem dolgozik együtt a kormány és a jegybank.

Korábbi beszédeiben a magyar kormányfő beszélt arról, hogy utol kell érni Ausztriát, a sógorokkal kapcsolatban most úgy fogalmazott: egy régi meccset szeretnének „legalább döntetlenre kihozni”.

Előadása végén Orbán Viktor arra hívta fel a vállalatvezetők figyelmét, hogy Magyarország most egy felívelő szakaszban van, és ilyenkor kalkulálni kell olyan tulajdonságokkal is, mint hogy a magyarok a sikert könnyen veszik természetesnek, ha sikeresek, elengedik magukat, halogatják a komfortzónájukon kívüli lépéseket, és amikor kezdenek jól menni a dolgok, „mindenki mocorog”. „Az elmúlt években közösen elért siker jutalma, hogy még többet kell dolgoznunk, mert ha nem tekerjük, eldől a bicikli” – zárta szavait.

Forrás: portfolio.hu


Hasonló cikkek