Orbán Viktor érdemi javaslattételt vár az MKIK elnökétől

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Karmelita kolostorban fogadta Parragh Lászlót  a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nem rég újraválasztott elnökét.

Orbán Viktor a Facebookra feltett videójában elmondta, hogy a kamara vezetőjét tájékoztatta a várható egészségügyi intézkedésekről és neki is elmondta, a megoldás a vakcina, amelyre jó remények vannak.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: „látjuk már a fényt az alagút végén, de addig még hosszú hetek telnek el, és ezért a gazdasággal is foglalkoznunk kell”, hozzátéve, a vírus az emberekén kívül a gazdaság „szövetét” is megtámadja.

Kiemelte, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély a legfontosabb, mert ezek adják a legtöbb magyar embernek a munkát.

Arra kérte a kamara elnökét, tegyen javaslatot a kormánynak és alakítsanak ki szorosabb együttműködést a következő hetekben, hónapokban, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amellyel a kis- és közepes vállalkozásokat lehet segíteni. “Most egészségügyi döntések jönnek, aztán ismét gazdasági intézkedések következnek. Várom a kamara javaslatait” – zárta tájékoztatását.

Az RTL Klub értesülése szerint a MKIK vezetője jelentős adócsökkentést akar a kkv-szektorban. 5 százalékra mérsékelné a társasági nyereségadót egy esztendőre és az önkormányzatok egyik legfontosabb bevételi forrását jelentő iparűzési adót pedig felfüggesztené. Ílyen módon gondolja megoldani a vállalkozások költségeinek csökkentését.

Komoly elemzést igényel, hogy egy ilyen döntés összességében mekkore terhet róna az állami költségvetés pénzforgalmi hiányára.


Hasonló cikkek