Orbán Viktor: Május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást

Nyugaton akadozott, a keleti működött, a közép-európai pedig megerősített bennünket – így jellemezte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi együttműködést Orbán Viktor Belgrádban, ahol Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszéléseket. Vucic a történelmi szinten is kimagasló kapcsolatokról, Orbán a különleges felhatalmazás estleges májusi visszaadásáról beszélt.

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára.

A kabinet a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra – közölte.

A különleges felhatalmazás visszaadása után „mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért” – tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy értékelt: azok az országok, amelyek jó jogköröket adtak a kormányoknak, sikeresebben kezelték a járványválságot, mint azok, amelyek nem léptek ki a szokásos politikai döntésmechanizmusból.

Megnyertük az első csatát

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi együttműködést firtató kérdésre úgy válaszolt: „Nyugaton akadozott, a keleti működött, a közép-európai pedig megerősített bennünket.” Az EU-ról úgy fogalmazott: reméli, a második csatában, a gazdaság újraindításában jobb lesz a teljesítménye, mint a járványválság kezelésében.

Kínával ugyanakkor Magyarország felépített egy légihidat, amelyen 120 repülőgépnyi szállítmány érkezett Magyarországra, és így a raktárkészleteket is sikerült felhalmozni, amivel a tudósok szerint az október–novemberi második járványhullámmal szemben is sikeresen lehet védekezni – közölte Orbán Viktor.

A regionális együttműködés is kiválóan vizsgázott – hangsúlyozta a közép-európai járványügyi védekezésről szólva.

Belgrádi munkalátogatásáról a kormányfő azt mondta, azért utazott a szerb fővárosba, hogy „biztassuk egymást”. Ugyanis mind Magyarország, mind Szerbia megnyerte az első csatát: mindkét országban sikerült megfékezni a koronavírus-járványt.

Most egy második csata kezdődik, ez a gazdaság újraindítása, és ebben kell egymást bátorítani – hangsúlyozta.

A magyar–szerb kapcsolatokról szólva jelezte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot döntött, és a teherforgalom, valamint a határ menti ingázás jelenleg is zajlik Magyarország és Szerbia között.

Támogatásáról biztosította a magyarországi szerb beruházásokat is, a Budapest–Belgrád közötti vasútvonal építéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy az is gyorsuló fázisba lépett.

Mindenki láthatta, hogy a kínai áruk eljuttatása Európába a jövő egyik kulcskérdése, és a vasútvonal ennek a felgyorsítását segíti majd elő” –  mondta.

Hozzáfűzte, közös gázvezeték-építés is várható, és előállhat az a helyzet, hogy Magyarország Szerbia területéről is kaphat gázt, ami eddig csak fordítva működött.

Megjegyezte, Magyarországnak össze kell szednie magát, ha versenyben akar maradni Szerbiával a gazdasági növekedés ütemét tekintve.

Orbán Viktor megerősítette: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és azt várja a brüsszeli intézményektől, hogy nyissák meg azokat a tárgyalási fejezeteket, amelyekre Szerbia készen áll.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, Európában Szerbiával újra számolni kell, „Szerbia visszanyerte a tekintélyét, és visszatértek az európai politikába” . Ezt üdvözölte, mert egy megerősödő Szerbia közreműködhet a Balkán stabilitásában. „Ma az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra” – emelte ki, egyenlő elbánást kérve Belgrádnak.

Vucic: Történelmi csúcson a kapcsolatok

Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök a tárgyalásokat követően.

Vucic a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormányfővel a gazdaság, a sport, a kultúra és a diplomácia területét érintő kérdésekről és együttműködési lehetőségekről tárgyaltak.

Szó esett a Budapest–Belgrád és a Szabadka–Szeged–Baja vasútvonal kiépítéséről, valamint a koronavírus-járvány elmúltát követően a gazdaság újraindításáról mindkét országban, illetve arról is, hogyan léphetnek fel esetleg a szerb és a magyar cégek közösen a piacon. Rámutatott, hogy a két ország kapcsolatai történelmi csúcson vannak az élet minden területén. Mint mondta, hálás Orbán Viktornak, amiért néhány évvel ezelőtt volt bátorsága ahhoz, hogy ezeket a kapcsolatokat elkezdje építeni.

A gazdasági kapcsolatok sem voltak még ilyen jók, tavaly 1,7 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat bonyolított le a két ország, és a koronavírus-járvány ellenére az idei év első harmadában további növekedés volt tapasztalható.

Aleksandar Vucic köszönetet mondott minden magyar befektetésért Szerbiában. Rámutatott, hogy a magyar vállalkozók nemcsak a magyarlakta településeken fektetnek be, hanem az ország teljes területén, például a dél-szerbiai Ariljében málnafeldolgozó-üzemet építettek.

Magyar vállalatok tizennyolcmilliárd forint értékű beruházást valósítanak meg Szerbiában

Tizennyolcmilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre magyar vállalatok Szerbiában, amihez a magyar kormány 8,5 milliárd forint támogatást biztosít, és ezzel erősödik a szerb és a magyar gazdaság is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

A tárcavezető kiemelte, hogy a beruházások alapvetően a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és a mérnöki tudást igénylő iparágak területén valósulnak meg.


Hasonló cikkek