Óriási siker és vastaps az Édes Anna premierjén

Hatalmas várakozás és médiafigyelem előzte meg az Édes Anna musical bemutatóját, melyben több ismert mellett számtalan profi és elismert színész is szerepet kapott.

 

A Budapesti Showszínház igazgatója Tóth Ádám, aki egyben a darabot is rendezte, röviden az év musical showjaként jellemezte a bemutatót, s bejelentette: idén még több budapesti, majd jövőre országos, majdnem ötven állomásos turnéra indul a társulat.

“Boldog vagyok, hogy ezzel a sikerrel mutatkozhatott be Magyarország legújabb színháza és még boldogabb, hogy egy fantasztikus csapat élén állva hajolhattam meg a kedves közönségünk előtt” – nyilatkozta az előadás után.

A darabban szereplő Sáfrány Emese, azaz Aleska a TV2-n futó Ezek megőrültek! című műsorban szerepelt a közelmúltban, míg  Péterffy Lili és Polyák Rita a Éjjel-Nappal Budapest című sorozatból lehetett ismerős a nézőknek, mindhárman cselédlányt alakítottak az Édes Anna bemutatóján.

A Millenáris Teátrumban tartott teltházas előadás végén közel tíz percig tartott a szűnni nem akaró taps, több szereplő meghatódottan fogadta az ovációt. Aleskát például családja és párja is elkísérte, aki hatalmas virágcsokorral várta őt az öltözőjében.

“Egy álmom valósult meg, nagyon hálás vagyok a kollégáknak illetve a rendezőnek is, hogy bízott bennem és engem választott ki erre a szerepre” – nyilatkozta Aleska több újságírónak is.

Az előadáson megjelent több hazai ismert személyiség is, akik közül szinte mindenki gratulált a rendezőnek az előadás után, többek között jelen volt Kiszel Tünde és lánya, Lala a Kozmix frontembere, Müller Attila műsorvezető, de több ismert politikus és média személyiség megtalálható volt a nézők soraiban.

Nagy meglepetés volt Hozsó, a Kozmix zeneszerzője és billentyűse, aki nem csak a darab zenéjét szerezte, de bíróként szerepet is kapott az előadásban.

“Eképesztően nehéz feladat elé állított a rendező ezzel a felkéréssel, de meg tudtam neki felelni. Úgy érzem maradandót sikerült alkotni, s a kozmixos énemet sem kellett teljesen kiölnöm magamból ezeknek a műveknek az elkészítésekor…nagyon modern musical született” – mondta Hozsó a bemutatót követően.

Az Édes Anna tehát nem áll meg: novemberben és decemberben újra színpadra kerül, jövőre pedig az ország nagyobb színpadain megcsodálhatjuk a produkciót.

 

(A nyitókép: Illusztráció)


Hasonló cikkek