Örökké forog velünk a körhinta – A Carousel-hez elég egy farmer

„Az operetthez szmoking, a musicalhez kisestélyi dukál. A Carouselhez, amely a hétköznapi kisemberek hétköznapi története, elég egy farmer” – mondja Béres Attila.

Az ő rendezésében mutatta be április 26-án az Operettszínház Molnár Ferenc Liliomának Broadway-musical változatát. A mű népszerűségét jelzi, hogy You’ll never walk alone (Sose leszel egyedül) című betétdala nemcsak a végzős amerikai egyetemistákat köszönti a diplomaosztókon, hanem a Liverpool futballcsapatának is himnusza lett.

Richard Rodgers és Oscar Hammerstein sokszoros Tony-díjas alkotása Carousel címen jelenleg is nagy sikerrel fut New Yorkban, Londonban és Bécsben. Prózai változata Béres Attila életében is eddig már legalább hatszor megjelent.

A ’90-es évek közepén Babarczy László asszisztenseként dolgozott, amikor színre vitte a Liliomot, amelynek szerinte „ott a helye a nemzetközi panteonban, a nagy nemzeti műveink – a Csongor és Tünde, a Bánk bán vagy Az ember tragédiája – között. „Fontosnak tartom, hogy ez a darab nem az amerikainak a félreértett változata, hanem a mi történetünk” – állította Béres Attila egy korábbi interjújában. Hiszen valamennyiünk életében megjelent már a csendes, mély szerelem, akinek pedig még nem, az pont erre vágyik. Két szerelmes ember egyszerűen nemes történetére, amelyben a gondok mögött értelmet nyer a Társ – tette hozzá.

A teljes cikk ITT olvasható.


Hasonló cikkek