Orosz energiapolitika a gázon és kőolajon túl

Oroszország a világ energiapiacának egyik legmeghatározóbb tényezője, ennek egyik legfőbb oka hatalmas kőolaj és földgáz készletei, továbbá részesedései számos más ország energiaszektorában, kitermelésében.  Orosz jelenléttel találkozhatunk a venezuelai olajszektorban, az iráni kereskedelemben, a szíriai tengeralatti kőolaj kitermelésben, ahogy a kazah uránbányákban is. Azonban nem csak a hagyományos energiahordozók terén serénykedik az orosz energiaszektor, nem csak a szén, az olaj, a gáz, a villamosenergia és az atom az, amiben világvezető szerepet tölt be. – Erbst Adrienn geopolitikai elemző jegyzete

Ahogy az amerikaiak, az ausztrálok, vagy éppen a katariak az oroszok is kőkeményen beleásták magukat a cseppfolyósított gáz iparágába, de nemzeti energiapolitika része lett a klímavédelemi törekvések megszaporítása is. Moszkva teljes dekarbonizációját az EU-val szemben nem 2050-re kalkulálja, hanem 2060-ra (ahogy Szaúd-Arábiával egyetemben például Kína is), s ehhez az orosz külügyminiszter tavalyi G20-as nyilatkozata alapján meg is van a menetrendjük. Ebben a negyven évre szóló tervcsomagban nagy szerepe van egyebek mellett a hidrogén energia célú felhasználásának is. A fosszilis energiahordozók elterjedtsége miatt igencsak kis szerep jut ma a (még) drágább előállítású hidrogénenergiának, ennek ellenére az Európai Unió, az USA és Oroszország is egyre nagyobb hangsúlyt fektet energiastratégiájában a hidrogénre. Az ukrajnai háború és az a mögött megbújó nagyhatalmi szembenállások következtében egyre nagyobb válságok várhatók az energiapiacokon, s ezzel összefüggésben mindenképpen nagyobb szerepet fog kapni a hidrogénipar. Ma még kis súlya van az energiaellátásban, elterjedéséhez még komoly kutatások, befektetések, szabályozói tevékenységek szükségesek, mindazonáltal a növekvő fosszilis energiahordozó árak és a politikailag, illetve mennyiségileg is korlátozott kőolaj, szén és gáz lassan teret enged a hidrogénnek is a megújulók mellett. Ráadásul mellette szól még, hogy hozzájárul az országok emissziómentes közlekedéséhez, ipari termeléséhez, lakossági energiafelhasználásához. A hidrogén a leggyakrabban előforduló kémiai elem, melyet az előállítási folyamatok károsanyag kibocsátási szintje alapján négy típusba sorolunk. A legkevésbé klímabarát a szürke hidrogén, mely fosszilis üzemanyagokból készül. Az előállítás során a melléktermékként létre jövő szén-dioxid a légkörbe távozik. Klímavédelmi szempontból már elfogadhatóbb úton hozzák létre az úgynevezett kék hidrogént, mely ugyan a szürke hidrogénhez hasonló módon keletkezik, de e típus esetében leválasztják a szén-dioxid legnagyobb részét, s azt nem a légkörbe eresztik ki, hanem, vagy feldolgozzák, vagy a Föld mélyére juttatják. Előbbi kettőnél sokkal inkább támogatott előállítási folyamat hozza létre a zöld, vagy tiszta hidrogént, melynek kitermelésében a megújuló energiák vesznek részt. A zöld hidrogént a megújuló forrásokból előállított villamosenergia felhasználásával és víz elektrolízis segítségével hozzák létre mindennemű károsanyag kibocsátás nélkül. Ennél a típusú hidrogénnél kiemelendő még, hogy használata során sem keletkezik károsanyag, mindössze víz. Kevésbé elterjedt előállítási forma, amikor az atomenergia segítségével alkotnak hidrogént, ez a sárga hidrogén. Az előállított hidrogént végül felhasználhatjuk a közlekedésben üzemanyagként, fedezhetjük vele az ipar energiaszükségletét, ám talán legnagyobb előnye az energiatárolás területén mutatkozik meg. A villamosenergia – s ezen belül is elsősorban a megújulók által termelt – tárolása okozza az egyik legnagyobb fejtörést a kutatók és mérnökök számára, ennek megoldása számos ellátásbiztonsági kérdésre jelentene gyógyírt. Az elektromos áram hidrogénné alakíthatósága lehetővé tenné, hogy a környezeti körülmények változékonysága miatt megtermelt, nap, szél, vagy más megújuló energiából előállított villamosenergia többlettermelést el lehessen raktározni az energiatermelés szempontjából kevésbé kegyes időjárási viszonyok idejére. Az elraktározott hidrogén a későbbiek során villamos, vagy hőenergiára is átalakítható. Azonban, ha ilyen könnyű megoldást jelent a villamosenergia elraktározására, miért nem alkalmazzák a gyakorlatban már most is? Természetesen az infrastruktúra és a technológiai háttér kiépítésének drágasága akadályozta eddig elsősorban a hidrogén előtérbe kerülését, de ahogy már korábban írtam, a jelenleg intenzíven változó energiapiaci folyamatok hamar időszerűvé tehetik az ilyen jellegű befektetések elterjedését világszerte, de elsősorban a fosszilis energiahordozókban nem gazdag régiókban. (A zöld hidrogén ára hozzávetőlegesen 10 dollár/kg, a kék és a sárga hidrogén már jóval olcsóbb; 2 dollár/kg.) Összefoglalva; a hidrogén energetikai iparban történő felhasználása meglehetősen nagy költségvetésű beruházásokkal jár, azonban a világpolitika alakulása egyre inkább teret kínál a számára, s egyre nagyobb figyelmet kap számtalan jó tulajdonsága miatt is: a nullával egyenlő károsanyag-kibocsátása szolgálja a klímavédelmi akciótervek megvalósulását, a meglévő energetikai infrastruktúra (elsősorban gáz) átalakítható a számára, felhasználható a közlekedésben üzemanyagként, nagyobb hatékonysággal alkalmazható tárolásra, mint az akkumulátor, így hosszabb távolságokon, nehezebb súlyok mozgatására is jól használható. A hidrogén helye az orosz energiastratégiában A hidrogén üzemanyag formájú felhasználása messzire visszanyúlik a történelemben, a II. Világháború során blokád alá helyezett Leningrád városában helyettesítették vele az elfogyott üzemanyagot. A közlekedésen kívül energiaegységként is funkcionáltak a hidrogénnel üzembe helyezett teherautók 1941 és 1944 között. A háborút követő évtizedekben számos új, hidrogénnel kapcsolatos fejlesztés ment végbe a Szovjetunióban, elsősorban a hidrogén meghajtású járművek terén értek el eredményeket. A 2000-es években sem álltak le az újítások, 2006-ban mutatták be a benzin-hidrogén üzemanyag összetételű, belső égésű motorral felszerelt Gazelle autót, mely alapjáraton és alacsony terhelésen hidrogénnel működött, a terhelés növekedésével pedig benzinre váltott. Az üzemanyag-ellátás ilyen megszervezése lehetővé tette a hidrogén és a benzin előnyeinek maximalizálását. Ezekben az években a fejlesztéseken túl egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az orosz törvényhozás a hidrogén szektor jogi és műszaki szabályozásának fontosságára. A nemzeti szabványosítási rendszer fejlesztése és hatékonyságának növelése állami és államközi szinteken már 2007-ben megindult.

A közlekedés egyéb területein is komoly előre lépéseket láthattunk/láthatunk. Az 1980-as évektől komoly kutatások és innovációk láttak napvilágra a hidrogén meghajtású repülők üzembehelyezése kapcsán. A Szovjetunió jelentős meggyengülése, majd szétesése miatt a hidrogén meghajtású légi közlekedés azonban sok időre feledésbe merült. Az oroszországi hidrogénenergia 2024-ig történő fejlesztésére vonatkozó kormányzati ütemtervnek megfelelően egy hidrogénüzemű vasúti szállítási infrastruktúra kiépítése is a célok közé került.

Egyelőre még – költséghatékonysága miatt – a földgázból történő hidrogéntermelésen alapuló technológiát használják a hidrogén üzemanyag gyártásához, hiszen a vízelektrolízissel előállított zöld hidrogén három, négyszeresére emeli a költségeket. 2021-ben az orosz kormány jóváhagyta az “Orosz Föderációban a 2030-ig tartó időszakra szóló elektromos közúti közlekedés fejlesztés és felhasználás koncepcióját”, ez alapján 2030-ig ezer töltőállomás építését tervezik hidrogén üzemanyagcellákból származó elektromos energiával működő gépjárművek számára. Az orosz állami vállalat, a Roszatom is vizsgálja a hidrogén-projektek megvalósításának lehetőségét Oroszországban és külföldön egyaránt; fő elképzeléseik közt szerepel a hidrogén szállítása a hazai és export piacokra – Ázsiába és Európába.

A hidrogén szállítása elméletileg megoldható lenne a meglévő gázszállító rendszer használatával akár országon belül, akár az európai vezetékeken is. Olyan vélemények is napvilágra láttak Oroszországban, hogy az Északi Áramlat-I-II vezetékeket idővel egészében hidrogénexportra kellene átállítani. Mindazonáltal a Gazprom egyelőre elnapolta a kérdést, nem csak a háború következtében negatívvá váló orosz-EU viszonyok miatt, hanem a technológiai kérdések és a műszaki, jogi szabályozás újragondolása okozta terhek miatt is.

2021 áprilisában vált nyilvánossá a hidrogénenergia fejlesztésének 2024-ig tartó orosz koncepciója, ennek értelmében 7,9-33,4 millió tonna környezetbarát típusú hidrogént kívánnak a világpiacra szállítani, ezáltal a hidrogénexportból 23,6-100,2 milliárd dolláros export profitra szeretnének szert tenni a tervek alapján. Az említett akcióterv nyolc célrészből áll: 1. A hidrogénenergia-fejlesztés stratégiai tervezése és nyomon követése; 2. A hidrogénenergia fejlesztését ösztönző intézkedések és állami támogatások; 3. A termelési potenciál kialakítása; 4. A kiemelt kísérleti projektek megvalósítása a hidrogénenergia területén; 5. Tudományos, műszaki és csúcstechnológiai megoldások fejlesztése; 6. A szabályozási jogi keret és a nemzeti szabványosítási rendszer javítása; 7. Az emberi erőforrás fejlesztése; 8. A nemzetközi együttműködés fejlesztése. Az oroszok, ambiciózusan, 2030-ra a hidrogén-energiahordozó globális piacának 20%-át kívánják megszerezni (bár ez hivatalosan még nem létező piac, de minden ország számol már vele).

A nagy tervekkel ellenben, Oroszországban még nincsenek ipari projektek a tiszta hidrogén karbonsemleges előállítására, de a kormány speciális állami támogatási intézkedésekről tárgyal ezek elősegítésére. Többek között például 2023-tól a többlet energiát termelő Kolai Atomerőműben kezdik meg a sárga hidrogén termelését a tervek szerint. A tervezett Szahalini Hidrogénklaszterben az ázsiai piac számára kívánnak kék és sárga hidrogént előállítani, illetve ezen a létesítményen belül igyekeznek a karbonsemlegességet egy projekt keretein belül elérni 2025-ig a hidrogén bevonásával. A Roszatom számításai alapján, 2030-ra Japán szükségleteinek akár 40%-át is képesek lesznek majd kielégíteni. Bár a jelenlegi nemzetközi helyzetben a japán-orosz kapcsolatok is mélypont felé közelítenek, orosz kormányzati körökben a legperspektivikusabb hidrogénexport célországnak a szigetországot tekintik.

A Rusatom Overseas (Roszatom nemzetközi ága) és a Gazprom Nyeft 2021 őszén aláírt egy megállapodást a hidrogénenergia terén történő együttműködésről, ezzel egyetemben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett törekvésekről is. A megállapodás kitér a Roszatom hidrogénüzem építésére is a Szahalin-szigeten, ahol a hidrogént földgázból termelnék ki. A lehetséges együttműködés alapján a várhatóan évi 30 000-100 000 tonnányi, kitermelt hidrogén miatt kialakuló, nagymennyiségű széndioxidot a Gazprom Nyeft metódusa alapján semlegesítenék. Mindez zárt ciklusú CO2-leválasztással történne, amit a későbbiekben több kilométeres mélységbe sajtolnának be a földbe. A két vállalat ezzel a szén-dioxid-semlegesség és a karbonsemleges gazdaság elérésének megvalósítását tűzte ki maga elé regionális szinten.

A Gazprom nem csak a Roszatommal működik együtt a hidrogén energiaipar területén, hanem szoros munkarendben dolgozik össze az orosz kormánnyal is. A gázóriás és a kormány egyesített erővel igyekszik a hidrogéntechnológiák fejlesztésének felgyorsítására és minél több és perspektivikusabb kísérleti projektek létrehozására. Az orosz miniszterelnök, Mihail Misusztyin tavaly ősszel jelentette be, hogy a kormány jóváhagyott egy több mint kilenc milliárd rubeles támogatást, melyet a következő három évben a versenyképes hazai szállítási és termelési technológiák fejlesztésére, illetve a hidrogén tárolására kell fordítani.

Misusztyin beszédében arra is kitért, hogy a 2060-ig tervezett karbonsemlegesség elérésének egyik fő összetevője a hidrogén népszerűségének növelése Oroszországban. Az orosz energiaügyi miniszter is komoly hangsúlyt fektet a hidrogén szerepére a közeljövőben: „Amikor megjelenik egy globális hidrogénpiac, az a szénhidrogén piacok versenytársa lesz. Ehhez a kihíváshoz a hidrogéntechnológiák integrálása szükséges, be kell kerüljön az orosz energiastratégiába és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztési stratégiába, amely technológiai támogatáson fog alapulni. Az exportorientált hidrogénenergia fejlesztése és megteremtése, a hidrogénenergia iránti saját kereslet megteremtése, valamint a beruházások ösztönzése különösen fontos ebben az iparágban!

Novak arra is kitért, hogy különösen nagy figyelmet kell kapjon a hidrogénenergia ipar megfelelő szakemberi gárdájának kiképzése is, illetve a nemzetközi tapasztalatok elsajátítása is. Érdemes megemlíteni néhány konkrét projektet is.

Az Európai Unióval határos orosz, kalinyingrádi exklávé 2024-re tervezi a zöld hidrogén vízi elektrolízissel, szélenergiával történő előállítását elsősorban Európa részére. Murmanszkban, szintén ebben az évben alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén projektet indítanának Európába irányuló export céljából. 2025-ben pedig további két gyártóüzemet kívánnak felhúzni Szahalinon, ezek elsősorban az ázsiai-csendes-óceáni térség országaira összpontosítanának. Mindez reális cél, hiszen Kína is vállalta a karbonsemlegesség elérését 2060-ig, ezt elősegítheti, ha kis átalakításokkal zöld, vagy sárga hidrogén cserélhetné fel a teljesen új, orosz-kínai földgáz-vezetékekben a gázt. Ki kell emelnünk, hogy a hidrogén – rendkívüli egységet mutatva – minden olyan ország szén-dioxid-semleges politikájának alapvető elemévé vált, amely dekarbonizációs célokat hirdetett meg.

Az orosz energiapolitika – bár elszánt ütemterveket azért még nem látunk – valóban arra készül, hogy a hidrogén energiahordozóként és villamosenergia tárolóként történő felhasználása a következő évtizedekben globálisan nőni fog, s akkor a szektor világszintű szereplője szeretne lenni, ahogy most a fosszilis energiapiacon. A Bloomberg 2021-es Hydrogen Economic Outlook jelentése is az orosz terveket támasztja alá, e szerint 2050-re a világ energiaszükségletének 24%-át fogja fedezni már a hidrogén, s ára a gázárak szintjére fog süllyedni. A Bloomberg szakértői rávilágítottak arra is, hogy a legkedvezőbb fejlesztési forgatókönyv szerint a következő 30 évben az iparág mintegy 11 ezermilliárd dollárnyi befektetést vonz majd, a hidrogénüzemanyag éves értékesítése pedig világszerte eléri a 700 milliárd dollárt. Meg kell jegyeznünk, hogy az oroszoknál jóval ambiciózusabb tervekkel álltak elő a németek, akik az elmúlt években meghatározott fejlesztési programjaikkal szeretnének a legnagyobb hidrogénexportőr országgá válni. Ezzel új éra indulhatna, mely az eddigi energiafüggőségi helyzettel felhagyna. S egy olyan országnak, mely fejlettsége és jóléte közvetlenül függ az energiaforrások exportjától, a hidrogénenergia terén történő befektetések teljes mértékben indokoltak lennének. A németek azonban – a jelenlegi klímaterveiket figyelembe véve – a zöld hidrogénre fognak fókuszálni, mely jelentősen drágább előállítási áron mozog, mint az oroszok szürke, sárga, vagy kék hidrogénje. Mindez az exportpiaci versenyképességet befolyásolja, Oroszország valószínűleg kedvezőbb árakat fog tudni felkínálni Kínának, vagy másoknak, azonban, ha érvénybe lép a „Fit for 55!” irányelvben is részletezett klímavám, az Európai Unió területére nem lesz rentábilis az export. Bár jelenleg meglehetősen elmérgesedtek az európai-orosz kapcsolatok – az energetika területén is – az oroszok stratégiájában mindenképpen szerepel, hogy a fosszilis energiahordozók fokozatos európai kivonását követően is tudják uralni az európai energiapiacokat, s erre kiváló lehetne a zöld, vagy sárga hidrogén, melyet a már meglévő vezetékeken (átalakítással) el is lehetne juttatni a nagy energiaigényű, európai célországokba. Azon felül pedig, hogy szállítanák a hidrogént az előállításához, gyártásához, átalakításához és szállításához szükséges infrastrukturális és technológiai fejlesztéseket is áruba bocsájthatná, így nem véletlen, hogy a hidrogéngazdaság kutatásfejlesztési projektjei is kiemelt helyet foglalnak el a jövő, orosz energiastratégiájában. Ezen terveknél – a jelenlegi háborús helyzet következményeit tekintve – sokkal reálisabb, hogy az orosz hidrogénexportból elsősorban Ázsia és Afrika kérhet a jövőben. A hidrogénenergiára világszerte ígéretes dekarbonizációs lehetőségként tekintenek, mivel a (zöld/sárga) hidrogén környezetbarát és univerzális energiahordozó, bár egyelőre rendkívül költséges, robbanékonysága miatt pedig nagyfokú biztonsági mechanizmusokra van szükség tárolása, vagy éppen szállítása során. Oroszország 2035-ig tartó időszakra vonatkozó energiastratégiája előírja a hidrogéntermelés és -fogyasztás fejlesztését az országban, a hazai vállalatok belépését a világelsők közé az exportvolumen tekintetében. Valamennyi jelentős, orosz olaj- és gázipari, illetve atomenergetikai vállalat nyitott már ebbe az irányba; a Gazpromtól a Rosznyeftig, a Roszatomtól a Lukoilig.

Az orosz Energiaügyi Minisztérium meglátása alapján Oroszország fontos versenyelőnyökkel rendelkezik a hidrogénenergia fejlesztésében: a jelentős energiapotenciál és erőforrásbázis jelenléte, a kihasználatlan termelőkapacitások, a földrajzi közelség a potenciális hidrogénfogyasztókhoz, a hidrogén előállítása, szállítása és tárolása, valamint a meglévő közlekedési infrastruktúra jelenléte, illetve nem utolsó sorban a kiemelkedő tapasztalata az energetikai szférában. Ez lehetővé teheti Moszkva számára, hogy a jövőben vezető szerepet töltsön be a hidrogén előállításában és a globális exportban.

Ma nehéz felmérni a globális hidrogénpiac méretét, mennyisége elsősorban attól függ, hogy az országok milyen gyorsan tudják átalakítani energiarendszerüket, illetve milyen piaci fennakadások alakulnak ki a hagyományos fosszilis energiahordozókkal kapcsolatban (áremelkedés, embargó..). Az orosz hidrogén exportpiac lehetőségei a jelenlegi, ukrajnai háború kapcsán kétségkívül csökkentek a következő évekre, azonban ez láthatóan nem állítja meg a befektetőket, ahogyan erről a közelmúltban megrendezett Országos Olaj- és Gázipari Fórumon hallhattunk; az orosz hidrogéngazdaság most inkább a „baráti” országok piacaira, valamint a belső kereslet növekedésére fog koncentrálni.

Jelenleg Latin-Amerika, Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia országai jelentenek potenciális piacot Oroszország számára. Kínába 2030-ra a tervek szerint évi 25 millió tonna hidrogén termelését tervezik, a Közel-Keletre 3,2 millió tonnát, Afrikába 2,2 millió tonnát, Latin-Amerikába pedig 2 millió tonnát. Utóbbiak esetében bizonyosan felmerül a szállítás nehfoszilisézsége, amit a technológia eladásával, üzemeltetésével lehetne felváltani.

Az energiapiacon a külpolitika, a gazdaságpolitika, vagy egy háború is rendkívüli változásokat generál, azonban kétségtelen, hogy mindezek hátterében folyamatosan fejlődik, új irányokat véve, legyen szó új export útvonalakról, megújuló energiáról, vagy jelen esetben a hidrogénről. Oroszország egyértelműen nagy ambíciókkal tekint az utóbbi iparágra is. Moszkva, ma a hidrogén szektorban az elektrolizátorokban és üzemanyagcellákban használt katalizátorok egyik fő fejlesztője, emellett magának a nyersanyagnak a beszállítójaként is működik, miközben a tudósai számos saját fejlesztéssel rendelkeznek a gyártás területén, amelyek sikeresen exportálhatók – itt különösen a membránokról beszélhetünk, amelyek az elektrolizátorok és az üzemanyagcellák kulcselemei. Egyértelmű, hogy Moszkva tervei közt jelen van az energiahordozók és energiapiacok diverzifikálása, ahogy új partnereket keres fosszilis tüzelőanyagai számára keleten – felcserélve az európai piacokat – úgy az energetikai innovációk terén sem kíván lemaradni, legyen szó megújulókról, energiahatékonyságról, tárolásról, hidrogénről, dekarbonizációról.

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek