Több légicsapás ukrán célpontok ellen

Legalább 35 ember meghalt vasárnapra virradóra a Lvivhez közeli ukrán katonai bázis elleni támadásban. A lengyel határtól mintegy 25 kilométerre lévő Nemzetközi Békefenntartó-és Biztonsági Központot (IPSC) hajnali hat órakor érte orosz légicsapás. A létesítményben katonai kiképzőközpont is működik. Az előzetes jelentések szerint az orosz erők nyolc rakétát lőttek ki.

Ezért kérjük a NATO-t, hogy rendeljen el repüléstilalmi zónát, mert az olyan ellenséggel szemben, amely a távolból indít rakétákat ukrán célpontok ellen, komoly légvédelemre van szükség” – mondja a lvivi régió kormányzója.

Az ukrán elnök Twitteren azt írta: tárgyalt a lengyel államfővel és miniszterelnökkel, és hogy értékeli a segítséget, amelyet az EU nyújt.

Mindeközben a lengyel elnök azt mondta a BBC-n, hogy nem lehetséges MIG29-es harci repülőgépek szállítása Ukrajnába, és úgy véli, egy repüléstilalmi zóna elrendelése a harmadik világháború kezdetét jelenthetné.

A Lvivtől 120 kilométerrel délkeletre fekvő Ivano-Frankivszk polgármestere, Ruszlan Marcinkiv közölte, hogy a város repülőterét is légicsapás érte vasárnap hajnalban.

A Kijevtől mintegy 140 kilométerre északkeletre fekvő Csernyihivben pedig egy társasházat ért bombatalálat. A mentők szerint egy ember meghalt, egy pedig megsebesült.

Az ukrán hadsereg állítása szerint az orosz fegyveres erők civil infrastruktúrát is használnak katonai célokra, egységeiket és felszerelésüket magas kockázatú objektumok területén állomásoztatják valamint tárolják, és civileket vesznek célba bombatámadások során, ami a nemzetközi humanitárius törvények megsértésének számít.


Hasonló cikkek