Oroszlány – Döntött a Kúria

Oroszlány Város Önkormányzata, mint eddig is, valamennyi jogerős bírói ítéletet betart (betartat) saját működési területén. Ennek megfelelően a Kúria most megismert döntése szerint – bár annak alkotmányosságának vonatkozásában merülnek fel kérdések – a képviselő-testület új eljárást folytat le a hatályon kívül helyezett határozat tárgyában.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a jogerős elsőfokú ítélet felülvizsgálatáról másfél év elteltével született döntés. Ezért fordulhat elő az, hogy az általunk a most hatályon kívül helyezett, korábban jogerős bírósági ítélet szerint jóhiszeműen alkalmazott döntés már nem is hatályos, az időközben megjelent új – a vitatott korábbi testületi döntés szerinti jogértelmezésünknek teljes mértékben megfelelő – jogszabály alapján ugyanis a képviselő-testület időközben új munkáltatói határozatot hozott.

Tudomásunk szerint hasonló tartalmú, a felülvizsgálati döntés szerinti munkáltatói határozatot több, mint 60 önkormányzati testület hozott, ezért reméljük, hogy országosan ezen ügyekben egységes eljárási gyakorlat alakul ki.


Hasonló cikkek