Oroszország hitelt nyújt Törökországnak Sz-400-as rakétarendszer megvásárlásához

Megállapodást írt alá Oroszország és Törökország arról, hogy Moszkva hitelt nyúlt Ankarának Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszerek megvásárlásához

– jelentette ki Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú termékek exportjára szakosodott #Rosztyeh orosz állami vállalat vezérigazgatója csütörtökön  az #Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.

Az Interfax szerint orosz részről először erősítették meg hivatalosan a hitelszerződés aláírását, amelyről korábban csak a török sajtó számolt be.

Csemezov korábban a Kommerszant című gazdasági lapnak kijelentette, hogy #Törökország 2,5 milliárd dollárért vásárol négy Sz-400-as üteget. Mint mondta, az első szállítás 2020 márciusában várható. Az illetékes szerint a törökök 45 százaléknyi előleg kifizetése után 55 százaléknyi orosz hitelt kapnak.

A török előleg befizetéséről már tavaly szeptemberben elhangzott hivatalos bejelentés Moszkvában.

Vélemény, hozzászólás?