Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban

A mai Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD), országszerte közös ellenőrzéseket végez a MÁV és a rendőrség hatvanegy vasúti átjárónál.

Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően közlekedjenek. Minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről az átjárókban.

A MÁV kiemelt feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen a vasúti átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése, illetve számának csökkentése érdekében. Éppen ezért – az útátjárós fejlesztések mellett – a rendőrséggel közösen minden évben nagy erőfeszítéseket tesz, többször is közös akcióval hívja fel a közúton közlekedők figyelmét a biztonságos áthaladásra. Ellenőrzésekre 2017-ben 157 vasúti átjáróban, 190 alkalommal; 2018-ban 222 útátjáróban, 184 alkalommal került sor – a kiemelten veszélyes helyeken több alkalommal is.

Fokozott figyelem a vasúti átjáróknál

A „Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban” című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan ez évben, június 6-án több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasútbiztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban hívják fel az autósok, kerékpárosok figyelmét a kockázatokra. Ezenkívül vizsgálják a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát.

 

 

Tavaly a MÁV és a MÁV- pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben nyolcvankilenc ütközés és gázolás történt. Ez egész évre vetítve több mint 2017-ben (83), ám a tavalyi utolsó negyedévben (22-ről 17-re) és az idei első öt hónapban (25-ről 20-ra) csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. Május végéig húsz alkalommal következett be baleset az átjárókban, ami öttel kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest. Idén hét személy vesztette életét, míg tavaly négy halálos áldozat volt május végéig. Idén eddig négyen súlyosan sérültek meg, kilenc baleset személyi sérülés nélkül végződött.

A közlekedők túlbecsülték saját képességeiket

Az események hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll. A balesetek majdnem mindegyikét az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt. Tavaly hét, idén májusig három autó ütközött az útátjáróban haladó vonat oldalának, ami egyértelműen a gépjárművezetők figyelmetlenségét, rossz közlekedési morálját mutatja. Ezekből kiemelkedik a január 20-i baleset, amikor Sóstóhegy és Kemecse között jól működő fél- és fénysorompóban tehervonat huszonegyedik kocsijának ütközött egy gépkocsi. Egyre több gázolás következik be azért, mert az átkelő gyalogos mobiltelefonjába mélyed és nem néz körül. Sokszor tetézik ezt azzal – főként a fiatalok –, hogy fejhallgatóval hangosan hallgatnak zenét, így esélyük sem marad, hogy meghallják a vonatot vagy annak kürtülését. Ez különösen veszélyes azokon a vonalakon, amelyeken csendesebb, modern motorvonatok közlekednek.


Hasonló cikkek