Országszerte 130 katolikus óvoda épül vagy újul meg

Országszerte 130 óvoda épül vagy újul meg a katolikus óvodaépítési program keretében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XII. kerületben épülő katolikus óvoda bokrétaünnepségén.

 Soltész Miklós kiemelte: az elmúlt időszakban a kormány családpolitikájának fontos része volt a gyermeknevelés támogatása és az óvodák építése, tíz év alatt több mint 16 ezer új óvodai férőhelyet teremtettek.
Az óvodai férőhelyek számának növelését szolgálja a katolikus és református óvodaépítési program is, valamint a határon túli programok, amelyekbe szintén nagy lendülettel “vetették bele magukat az egyházak” Kárpátaljától Délvidékig, a Partiumtól Erdélyen át egészen a Felvidékig – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az óvodaépítés része a nemzetmentésnek is.
Az ünnepség keretében Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök megáldotta a készülő óvodaépületet, valamint a templom kertjében felállított keresztutat.

Soltész Miklós megköszönte a plébánia közösségének, hogy ilyen sokat tesz a fiatalokért és ezzel a kereszténység továbbadásáért.
Reményét fejezte ki, hogy a gyerekek, “akik majd benépesítik az óvodát”, megértik és továbbviszik keresztény hit és közösség üzenetét.
Az ünnepség keretében Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök megáldotta az Istenhegyi Szent László Plébániatemplom mellett épülő óvodát, valamint a templom kertjében felállított keresztutat.
A szeretet bibliai értelemben elsősorban “nem érzelem, hanem törekvés, küzdelem, hogy jót tegyünk felebarátunkkal”.

Ehhez a küzdelmes szeretethez ad példát Jézus életútja és szenvedéstörténete, amin a most megáldott keresztút végigvezet – mondta Mohos Gábor.
A templom kertjében kialakított keresztút stációit B. Kopp Judit (1943-1995) szobrászművész bronz domborművei díszítik, az építészeti terv Taraczky Dániel munkája.
A plébánia tájékoztatása szerint B. Kopp Judit halála előtt készítette a domborműveket, amelyeket a család ajánlott fel a készülő keresztúthoz.
Az óvoda 800 millió forintos állami támogatásból épül és várhatóan novemberre készül el. Az épület földszintjén kiszolgáló helyiségek és tornaterem, emeletén három csoportszoba és kiszolgáló helyiségek lesznek.


Hasonló cikkek