Oscar-díj – Káel Csaba: az Akik maradtak című film rólunk mesél

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása egy nagyon szép film, amely rólunk szól, ennek révén közelebb kerülhetünk magunkhoz és a világ is megismerhet minket – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos az M1 aktuális csatornán szerda este.

Kiemelte: az, hogy a film felkerült a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájára, egy hónap leforgása alatt a második fantasztikus hír a magyar filmek kapcsán.

Az első az volt, hogy Gera Marina a legjobb színésznő kategóriában Emmy-díjat kapott a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. Ez a film ugyancsak rólunk szól – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt évek sikerei megítélése szerint minek köszönhetőek, Káel Csaba azt mondta: a mozgóképes szakma elkezdett olyan szervezeti formát ölteni, amelyben rendszerszerűen születhettek meg alkotások minőségi kontrollal, így esélyesként indulhattak fesztiválokon.

Rámutatott: a témaválasztásokkal egyre több nézőt tudtak az alkotók megközelíteni, és Hollywood erre figyelt fel.

Fontosnak nevezte, hogy ez a folyamat folytatódik: január 1-jével megalakul a Nemzeti Film Intézet, amely a mozgóképes szakmát még inkább egységesíti, mivel nemcsak a filmprojekteket fogadja majd be, hanem a televíziós produkciókat is.

Hozzátette, az intézet nemcsak szakmai összeolvadást jelent, ami segít abban, hogy a forgatókönyvek megtalálják a megfelelő formájukat – azt, hogy televíziós sorozat vagy mozifilm készüljön belőlük -, hanem segítséget kíván nyújtani a producereknek abban, hogy a tartalomfejlesztés kidolgozása mellett foglalkozzanak a forgalmazás kérdésével is.

Káel Csaba rámutatott: a világban nagy a tartaloméhség, felerősödtek a letölthető tartalmakat kínáló szolgáltatók, ami lehetőséget ad arra, hogy szélesebb spektrumban készüljenek mozgóképes tartalmak.
A kormánybiztos megjegyezte, érdemes a koprodukcióval is többet foglalkozni.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek