Összefogás a „motoros árvákért” – interjú Ács Zoltánnal, akinek törekvése példaértékű

A motorozás koránt sem veszélytelen kikapcsolódás, a balesetek száma évről-évre növekszik. Motorosként magam is tapasztalom, hogy ha az ember nem elég körültekintő, hiába tartja be a közlekedési szabályokat, sajnos gyorsan bekövetkezhet a baj. A balesetek pedig gyakran nagy áldozatokat követelnek.

Ács Zoltánnal néhány évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor is egy frissen vásárolt törött motor szállításában kértem a segítségét. Zoltán ugyanis motormentéssel foglalkozik, azonban hivatása nem merül ki ennyiben. Legfőbb törekvése, hogy segítségére legyen azoknak a gyermekeknek, akik motoros balesetben veszítették el szüleiket. De hogyan is fonódott az élete a jótékonykodás köré?

„Valahol ott kezdődött, hogy 2009. április negyedikén volt egy motoros balesetem. Felgyógyulásom után orvosom tanácsára abbahagytam a motorozást. Nagyon nehéz idő volt, mivel feleségem és fiam is motorozik. Kényszerhelyzetben autóval kellett mennem velük és motoros barátaimmal.  Végül is hasznos volt, mert alkalmanként műszaki hibák javításában tudtam segíteni, mivel szerszámokat tudtam vinni az autóban. Aztán mivel elvesztettem állásomat, ez az ötlet lett a vállalkozásom is, motormentős lettem.

2012. május 27-én Lengyelországban Lubienben az autópályán három magyar motoros halálos balesetet szenvedett. Mikor hazaszállították őket június ötödikén, több száz motoros kísérte el őket utolsó útjukon Parassapusztáról Budapestre a Fiumei úti temetőbe, ahol egy megemlékezés keretében búcsúztunk tőlük. Az elhunytak, egy házaspár és egy férfi volt, aki valamikor munkatársam volt. A házaspár két gyermeket hagyott itt árván. A megemlékezésre kivittem a Csepel 125-ös motoromat, ami elé lettek elhelyezve az elhunytak bukósisakjai, fényképeik. Körülöttük mécsesek, virágok, koszorúk voltak.

csepel

Sokáig gondolkoztam, hogy mivel tudnám segíteni azokat, akik itt maradtak motorbalesetben elhunyt szüleik nélkül. Végül rátaláltam a MOTaMOT, a „Motorosok a motorosokért” alapítványra. Nekik volt egy olyan tervezett programjuk, hogy megpróbálják a „Motoros árvák”-at segíteni! Megkerestem őket és felajánlottam a motoromat, s hogy egy közösségi oldalon megkeresem a segítőkész embereket, felújítjuk a motort, majd azt elárverezhetik. A befolyt összeg teljesen az övék, illetve a „motoros árváké” lehet, ezzel is próbáljanak hozzájárulni a Karácsonyi ünnepekhez!

A segítségeket, amit kértem nem pénz volt, hanem alkatrész, munka. Összeírtam egy alkatrész listát, hogy mire lenne szükség a motor felújításához, s azt egy motorkerékpár-alkatrész kereskedő kedvező áron beárazta. Ebből válogathatott bárki, hogy mit akar megvenni. Így volt, aki ülést, volt, aki csapágyat, vagy olajat, festéket… adott a motor felújításhoz! Voltak, akik munkájukkal segítettek!  A tank, az oldaldoboz, a sárvédők fényezése Miskolcon készült. Ott vállalták a csíkozását is. A váz egyéb alkatrészei Budapesten, a krómozások Fóton, az összeszerelés szintén Budapesten történt!

beszámoló
Amikor a motor elkészült, a TV1 reggeli adásában lett bemutatva.
sikerült eladni
Egy motoros börzén sikerült 510.000,- forintért elárvereznünk a motort!
adomány
Még háromszázezer forint összegyűlt, így nyolc gyereknek, illetve családjuknak tudott a MOTaMOT Alapítvány 2014-ben 100-100 ezer forinttal segíteni annak az évnek a karácsonyán!

2015-ben sajnos nem sokat tudtunk gyűjteni, csak két gyerek kapott tőlünk segítséget!

2016-ban feleségem ötlete volt az, hogy motorozzuk körbe az országot a határmentén, s legyen ez egy jótékonysági túra!  Ezt a 2000 kilométert nyolc napra terveztük, célunk az volt, hogy gyűjtsünk pénzt az úton. Feleségem és egy barátom motorral, én autóval indultunk útnak.

gyűjtés

Megszerveztük a szállás helyszíneket, azokat meghirdettük motoros körökben. Így a helyi motorosok már előre tudták mikor leszünk náluk, a városukban. Volt, ahol előre gyűjtöttek, s az adományokat elhozták nekünk. Több helyen (Békéscsabán, Nyírbátorban, Ózdon, Sátoraljaújhelyen) vendégül is láttak minket, sok jó emberrel ismerkedtünk meg! Voltak, akik elkísértek minket egy-egy napon! Reggel odajöttek az indulási helyre, estig jöttek velünk, aztán visszafordultak és visszamentek az indulási ponthoz. De volt, aki több napig is velünk volt!

Végül is az utunk alatt 260 ezer forintot sikerült összegyűjteni, ami pár nap alatt különböző utalásokkal elérte a háromszázezer forintot! Minden év augusztus utolsó szombatján a motorosok megemlékeznek elhunyt motoros társaikról a Kékestetőn. Ott is közel kétszázezer forintot adományoztak az árvák részére, ezzel már ötszázezer forintra növelve az összeget!

Célunk az volt, hogy ebben az évben tíz rászoruló motoros árvának tudjunk segíteni, ebben most segítségünkre lesz még a Mol Motoros Family is. Végül hat gyermeknek, családjának tudtunk segíteni, első alkalommal határainkon túli családnak is!”


Szeretnél Te is részt venni a gyűjtésben?

A MOTaMOT, a „Motorosok a motorosokért” Facebook oldalán tájékozódhatsz a részletekről. De Ács Zoltán is készségesen válaszol minden felmerülő kérdésedre: 06704162613.

 


Hasonló cikkek