Összefogás?

Lassan elfeledjük a márciusi választások okozta megrázkódtatásokat és vannak többen, akik a Mečiar-i intés szerint kezdenek eljárni: „a választások elmúltak, szokjatok hozzá az új viszonyokhoz”. Olyanok is vannak, akik már elkezdték mosdatni a szerecsent, függetlenül attól, hogy az milyen végzetes módon destruálja az állampolgárok lelkét. Vannak ugyanis dolgok, amelyekhez soha nem szabad hozzászokni, mert akkor a létünk értelme vész el.

Néhányan komolynak szánt elemzéseket jelentettek meg a médiában vagy ilyeneket prezentáltak egyéb rendezvényeken – és ismételgetik kilószám a régi mantrát a két magyar pártról. Márpedig ha valaki egy kicsit is nyitott szemmel figyelte az elmúlt hónapok történéseit, akkor az igazságot láthatta megerősíttetni: továbbra is egyetlen számba vehető magyar párt van Szlovákiában, s ez az MKP. A Most-Híd vegyespárt, s aki ezt magyar nyelvű megnyilvánulásaiban nem így használja, az becsapja a magyar polgárokat. Az ilyen publicista nem más, mint eszköz, aki hozzájárul ezzel a Most tagjainak trükkjeihez, akik kihasználják a magyar és a szlovák nyelv átjárhatatlanságát: szlovák közegben polgári pártnak, magyar közegben magyar pártnak akarják eladni magukat, becsapva ezzel (is) a választókat. Ez pedig nem szép dolog. Az elmúlt hetek történéseinek tükrében különösen nem szép dolog.

A másik furcsaság, amit sokan, többször ismételnek, az, hogy a Most-Híd a Smerrel és az SNS-el való koalíciókötéssel csak a kisebbik rosszat választotta egy nehéz helyzetben. Nem így van, s nem is az előrehozott választás lett volna az egyedüli megoldás. Bármely kormányt lehet kívülről is támogatni, természetesen szerződéses feltételek mellett, transzparens módon. Ezzel elkerülhető a belső zsarolás, elkerülhető az, hogy a koalícióban kiszolgáltatottá váljon a párt: persze, egy ilyen megoldásnál a zsírosbödön is távolabbra esik. Most épp az átláthatóság és az ellenőrizhetőség veszett el azáltal, hogy titkosították a koalíciós szerződést – arról nem is beszélve, milyen mélyre süllyeszti egy társadalomban a demokratikus ingerküszöböt az ilyen lépés.

Minden jel arra mutat ugyanis, hogy lényegében kétpárti – Smer-SNS – koalíció alakult, ahol van még két párt a „futottak még” kategóriában. Danko megnyilvánulásait látva azt se feledjük, hogy a pártja a régi – és ott liheg a nyakára Kotleba. Kérdéses tehát, hogy meddig fogja kibírni egy ilyen koalíció, ráadásul úgy, hogy az SNS megkapta a titkosszolgálatot is (csak a naivak feledik a politikai fokozás igazát: ellenség, halálos ellenség, koalíciós partner).

Az sem egy felemelő megállapítás, amikor azt halljuk, pálfordulásával a Most-Híd elvesztette szlovák választóinak egy részét. Ez a levágott végű mondat ugyanis azt feltételezi, hogy a magyar választóit – vagy azok nagy részét – nem. A fenti mondat tehát nem egyéb, mint a Most-Híd magyar választóinak mérhetetlen lebecsülése. Azt feltételezi ugyanis, hogy a műveltebb szlovák választókat nem lehet az orruknál fogva vezetni a végtelenségig, de a magyarokat igen. Azok mindent lenyelnek, azokkal mindent meg lehet tenni.
Nos, lehet, hogy így lesz – de akkor majd a Most-Híd magyar támogatói állítják ki magukól a szomorú bizonyítványt. De azért gondoljunk csak bele, hová jutottunk, ha a szlovákiai magyarok egy része most egy Smer-SNS-Most együttműködésnek szurkol.

Egy újabb „elemző” azt is leírta a közelmúltban, hogy személyi ellentétek miatt nem tudott együttműködni az MKP és a Most-Híd az elmúlt parlamenti választás alkalmával. Nos, ha ez így van, akkor nevesíteni kell a dolgot: csak Bugár Béla lehet az, akinek személyi kifogásai lehettek az MKP listáján szereplő bármely személlyel kapcsolatban. Bugár lehet az, aki miatt nem jött létre az együttműködés, mert ő az MKP-ban a bűnjelet látja, amelyet meg kell semmisíteni, mert amíg az létezik, addig neki (és a többi őshidasnak) lelkiismeret-furdalása van. Az MKP ugyanis több alkalommal is kijelentette, hogy kész tárgyalni egy koalícióról, sőt, a választások másnapján lóhalálában akart rohanni tárgyalni egy 2020-ban esedékes (???) koalícióról.
A dolog viszont így sem teljesen igaz. Aki ismeri a Magyar Gorilla c. anyagot, az tudja, miért váltotta le az MKP az elnöki posztról Bugár Bélát. Azért, mert már tíz éve is az olligarchák diktáltak neki – csakúgy, mint ma. Mert már tíz évvel ezelőtt is hazudott a sajátjainak – s ezt akkor a többség még nem fogadta el.

Van néhány ember ebben a társadalomban, aki pár hónappal ezelőtt is megkérdezte, honnan az a rengeteg pénz, amit a Most-Híd beleölt választási kampányába. A felvidéki magyarok 20 százaléka és a szlovák választók egy kis része (a Most-Híd szavazói) azt válaszolták erre, hogy nem érdekel – annak ellenére, hogy nagyon valószínű, nem tiszta milliókról van szó. Az igazi válasz viszont egyszerű: ugyanazoktól, akik március 19-én lediktálták Bugár Bélának, kivel kell 48 óra alatt koalíciót kötnie. A rájuk szavazó polgár szavazata és szava smafu: a biznisz a fontos.
Az az újságíró tehát, aki csupán személyi ellentétről beszél a szlovákiai magyar politikában, a szlovákiai magyar térfélen eluralkodott korrupciónak falaz.
Ennyi.

Az MKP egészségesebb része már 2007-ben leszámolt ezzel a torzulással a párton belül. Most pedig mindenki nézzen a tükörbe, mit tett és mit mondott azóta, mennyiben segítette a szlovákiai magyar és szlovák olligarchák ( ez ugyanis a vegyespárti háttér igazi lényege: az olligarchák megejtő együttműködése) játszmáit, beleértve a vegyespárt létrehozatalát és támogatását is.

A szlovákiai magyar belső viszonyokat ismerők azt is tudják, hogy Bugárt legalább másfél évtizede a szlovákiai magyar liberálisok lízingelik. A Bugár-féle pálfordulásoknak van szerves előzménye. Nem létezik ugyanis téma, amely vonatkozásában például Hunčík Péter ne lenne képes 60 percen belül az ellenkezőjét állítani annak, amit éppen mondott. S nincs az az elhanyagolható összeg, amiért a Most-Híd de facto létrehozója, Bugár tanácsadója és az egyetlen magyar nyelvű napilap, az Új Szó szerkesztőbizottságának elnöke, Szigeti László a háttérből ne lenne képes előretolni arra kapható emberkéket, akik majd elmagyarázzák a feketéről, hogy az sugárzóan fehér. Ráadásul akkor, amikor a Kalligram anyagi nehézségekkel küzd – 2010 és 12 között Chmel feladata volt, most Ravasz Ákos feladata lesz a pénzek lehozatala. Szigetinek és a Kalligramnak úgy kellett ez a koalíció, mint egy falat kenyér. Mi pedig csak nézünk, milyen mélyre süllyedt szellemiekben és erkölcsben társadalmunk egy része.

S abban is van azért némi diszkrét báj, ahogy a szlovákok most árulózzák „a Bélát”. Addig, amíg csak minket, magyarokat árult el, tapsoltak neki. Most, hogy őket is átverte, kárhoztatják őt. Pedig csak „azt adta, mi lényege” (Madách).

S maradt a végére egy nagyon komoly probléma, amely az elmúlt hetek történéseinek fényében valóban drámai súlyt kap. A magyar-magyar együttműködésről van szó. A naiv felvidéki magyar szinte kapkodja a zsebkendőjét, amikor azt hallja – mondjuk a Kerekasztal képviselőjétől -, hogy hány százalékban került be az új kormány programjába a kisebbségi minimum tartalma. Amelyet a Kerekasztal, az MKP és a Most-Híd írt alá. Sokan most is valamiféle magyar-magyar megegyezést sürgetnek.
Most? Miről? Az MKP is boruljon az SNS és a Smer vállára?

Aki nem vak és nem süket, az olvassa-hallja az elmúlt napok üzenetét: a Most számára addig érvényes valami, amíg abból előnyt tudnak kovácsolni. Mondjuk, amíg a választók megvezetésével szavazatokat tudnak szerezni általa. Amikor ez megtörtént, minden, amit addig mondtak vagy leírtak, tárgytalanná válik: 48 óra alatt képesek az ellenkezőjét cselekedni annak, amit addig nagy hangon hirdettek. Nos, ilyen körülmények között magam is kíváncsi vagyok arra, milyen értéke és időtállósága lehet egy esetleges magyar-magyar megegyezésnek. Arra pedig az MKP jövője szempontjából kell nagyon vigyázni, nehogy ez a párt is hozzázülljön a Most-Hídhoz. Bizonyos esetekben egy semmit nem jelentő tárgyalás csak fügefalevél: hozzájárulás a korrupt párt tetteinek legitimálásához vagy elkendőzéséhez.

S végezetül – miután megint megjelent a mantra az – úgymond – „elveszett” százezer magyar szavazatról. Normális körülmények között ez igaz lehetne – de nem az egy utóvédharcokat folytató, nagyon nehéz helyzetben lévő kisebbségi közösség esetében. Újból és újból le kell írni: az MKP-nak nincs hitelességi problémája, idén március 5-én is kisebbségi közösségünk választóitól a legtöbb szavazatot kapta. Az MKP-nak egy fikcióval van gondja, s ez a választási küszöb. Mindezt azért szükséges tudatosítani, mert egy elkötelezett magyar pártra a szlovákiai magyar közösségnek van a legnagyobb szüksége. Egy ilyen politikai szervezet nélkül ugyanis az asszimiláció még gyorsabbá válna. Nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni a jó hírt sem ebben a nem könnyű helyzetben. A jó hír pedig az, hogy a felvidéki magyar közösség még mindig rendelkezik több, mint 100 ezer, magyarságunk jövőjéért elkötelezett emberrel (ez választóbázisunk kb. egyharmada, az aktív magyar választók kb. 60 százaléka). Ez fontos összefüggés, mert ez közösségünk gerince, amire a többi tevékenységet rá lehet terhelni.

Lehet tehát, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de én büszke vagyok az MKP szavazóira. Teszem ezt annak ellenére, hogy – 1990 óta most először – az én nevem érthető okok miatt nem szerepelt a választási listán.

Az MKP szavazói jelentős erkölcsi erőről tettek tanúbizonyságot. Ők ma is elmondhatják, hogy léteznek számukra olyan értékek, mint az önbecsülés, vagy a magyar közösség jövőjéért való elkötelezettség. Emelt fővel járhatnak az emberek között: őket nem csak egy bizonyos minőségű papírnak használták március 5-én. Ez kevés? A mai világban ez kevés?

Csáky Pál


Hasonló cikkek