Összeomlott egy családi ház Kiskunhalason

Nagycsaládosok”Fekete vasárnapja” Összedőlt egy ház vasárnap délelőtt a Szilády Áron utcában, Kiskunhalason.

 

Az épületben több család lakott, egy négyfős román család, egy édesanya kislányával és annak a nagyszülei. Amikor roskadni kezdett az épület, a nagyszülők tartózkodtak bent, akik még éppen időben ki tudtak menekülni.

A helyszínre riasztották a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat, akik jelenleg is vizsgálják a történteket. Az utcát a rendőrök teljes egészében lezárták.

Előzetes információink szerint, a helyszínen kábelfektető munkások dolgoztak, árkor ástak az épület előtt, amikor bekövetkezett a tragédia.

Az önkormányzati tanácsadó nyilatkozata szerint, mindent megtesznek annak érdekében, hogy kivizsgálják történt e emberi mulasztás és hogy mi okozhatta a balesetet. Továbbá Farkas Dániel a halasi Városháza stratégiai tanácsadója elmondta, hogy “gondoskodnak az érintett családok elhelyezéséről és próbálnak segíteni a károsultaknak“.

Juhász Márta


Hasonló cikkek