Óvodafelújítás túl a nyelvhatáron

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében, magyar kormánytámogatásból felújított óvodát adott át Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a kárpátaljai Csontoson (Kosztrino). A program keretében a Nagybereznai járási település kisdedóvóját 2 millió 356 ezer hrivnyából újították fel.

Potápi Árpád János emlékeztetette, tavaly nyáron Ökörmezőn adott át hasonló beruházást, s abban az óvodában magyar nyelvet fognak oktatni, ahogyan ezután Csontoson is. „Európában számos példa van rá, hogy a többségi nemzet bírja a kisebbség nyelvét is. Ez is egy lépés afelé, hogy a két egymás mellett élő nép jobban megismerje és megértse egymást” – mondta az államtitkár.

Grezsa István, miniszteri biztosa a KISZó-nak nyilatkozva elmondta: Csontos túl van a magyar nyelvhatárokon, de a magyar kormány fontosnak tartja, hogy olyan helységekben is segítsen az óvodák felújításában, ahol magyar szó már nem, vagy csak nagyon ritkán hallható.

Hori

forrás: KISZó


Hasonló cikkek