A Mama esténként etetés közben mindig megsimogatta, becézgette, én meg vakargattam a hátát, miközben jóízű csámcsogással, röfögéssel, kurta, csavaros farka csóválásával konstatálta a bőséget, a jóltartást.
Az esemény előtti estén már nem kapott enni, addigra olyan két mázsát nyomott. Alig aludtam, csak hánykolódtam, annyira izgultam, aztán hajnaltájt aludhattam el egy kicsit. Mindez mindig Karácsony előtt, néhány nappal történt.
A Mama már ötkor felkelt, begyújtott, alig vártam, hogy a konyhában egy kicsit bemelegedjen a sparhelt. Aztán megjött a Rókus bácsi, mosolyogva, pirospozsgásan, majd a féldeci után irány az ól. A Mama ilyenkor mindig sírt, hiszen közel egy évig nevelte, etette minden földi jóval ellátva. Mi pedig Tomi bátyámmal ott legyeskedtünk Rókus bácsi mögött. Ő a vékony pengéjű kését feltette a fára, rafináltan, nehogy szegény pára észrevegye, de akkor már késő volt. Iszonyú sivítás, de már ki húzta, aztán fülünket befogva, remegő lábakkal néztük, majd belekapaszkodtunk, húztuk a farkát mindketten, hogy még nagyobb legyen a zsivaj. Az ól ajtajára tették, majd lobogó forró vizet rá, aztán a kúp alakú fémből készült szerszámmal,- aminek kampóvolt a végén –azzal vakarták le a szőrét. Beizzította a fatüzelésű pörzsölőt, egyik kezével tartotta, a másikkal tekerte, hogy aztán pörzsölje, süsse meg a bőrét. A szerkentyű kampós végével lekapta a körmeit, aztán az ujjainkra húzta, mi pedig Tomival büszkén mutogattuk egymás túlkiabálva, arról nem is beszélve, milyen jó meleg „körmeink” nőttek a nagy hidegben.
Aztán a malacot a hátára fektette, majd szépen felnyitotta, belső részeit egy teknőbe tette, hogy azt a Mama, az ól mellett tisztára mossa, egy különös, erre gyártott fakéssel. Majd mérnöki pontossággal darabjaira szedte az akkor még mindig gőzölgő, mesés illatú, színű volt kedvencet. A nagy üstben ekkor már forrt a víz, hogy abba megabálja a fejet, a belsőségeket, minden olyat, ami a hurkához kell.
A reggelit is a Rókus bácsi készítette, miközben a hidegben elgémberedett kezünket melegítettük a forró, boros teával, ami nekünk, gyerekeknek is iható volt.
Hagymás, sült vér volt a reggeli, de olyan, amihez foghatót az óta sem ettem, a többi, mennyei dologról nem is beszélve. A frissen lehúzott, vaj puha bőr, jól besózva, az Aba léből kihalászott darabok pedig, hát szóval…
A Rókus bácsi rettenetesen értette a csíziót, mindent egymaga csinált! Nem mellékesen szántott, vetett, fuvarozott, aratott, dolgozott a gyárban, állatokat nevelt, mindenhol Ő volt a BÖLLÉR. Mindig mosolygott, imádtuk, mindnyájunkhoz mindig volt jó szava, úgy főzött, hogy párja alig akadt. Aztán nem mellékesen Anyám nagyobbik nővére néhai hentesmester férjének volt a segédje, majd fel is nevelte mindhárom félárván maradt lányát. Kitaníttatta Őket, hiszen mindhárman tanárok lettek, miközben titokba kellett tartani évtizedeken keresztül Margit nénémmel az élettársi viszonyukat.
A mesés reggeli után folytatódott a nagy utazás. Azt a hatalmas disznót mesterien szétszedte. Megformázta a sonkákat, kettőt, mert a többi ment kolbásznak. Az egyik oldalon lévő oldalasból kivette a csontokat, csinált egy fűszerkeveréket, azzal jól bedörzsölte, feltekerte, felkötözte, aztán később felfüstölte. Csodás szalonnatáblákat faragott, majd összevágta a töpörtyűnek valót, amit a Mama kisütött. Az Aba léből kiszedte a megfőtt fejet, húsokat, belsőségeket, majd szétosztotta.
Azt hiszem, a frissen sült töpörtyűnél kevesebb földi jót ismerek. Talán a főtt májat, fejhúst, meleg bőrkét, a bekevert disznósajthoz valók kóstolgatását.
Délben Zsigerpörkölt volt a menü, belefőzött hasábra vágott krumplival, a Mama mennyei, káposztával töltött savanyú paprikája, uborkája, tormás céklasalátája, ropogós héjú fehér kenyér kíséretében. Ebbe került mindenféle hús, belsőségek, olyan levesesre, hígabbra főzve. Aztán pirított, resztelt máj. Miközben főtt a hatalmas mennyiségű rizs, rotyogott a fodros bélhájban sült hagyma, hogy az Aba lével meglocsolva kerüljön a Rizses hurkába.
Mert nem Májas hurkának hívta, hiszen a májból Kenőmájast töltött, aztán felfüstölte. A hurka- kolbásztöltés volt a kedvencünk a Tomival. Ott pipiskedtünk a Rókus bácsi körül, én minden megkóstoltam, a Véres hurkát is nyersen. Abba került a tüdő, majoránna gazdagon, só, bors, aztán a kockára vágott szikkadt zsemle. A Rizsesbe pedig mindenféle, darált dolgok, az említett rizs, só, bors, fokhagyma gazdagon. Ott álltunk, ujjongtunk, ahogyan töltötte a hurkákat, a kolbászt, mert nekünk, külön nekünk Tomival, kicsi párosokat töltött mindenből! Aztán jött a Gömböc, vagyis a disznósajt, amit a patyolat tisztára mosott gyomorba, aztán a Kata könyökének nevezett hólyagba töltött. Majd az Aba lébe megabálta, megszurkálta, aztán lepréselte azt. A Mama pedig Kövesztett szalonnát csinált a tokából, ami szintén a lében főtt, majd bedörzsölte gazdagon fokhagymával, azután őrölt pirospaprikával szórta meg, majd a hideg spájzba tette kifagyni, megköveszteni. A sonkának, szalonnának valót hatalmas kádba, gondosan besózva, egymásra rakta, a nemesebb húsokat pedig bő disznózsírba kisütötte. Akkor ez volt a szokás, hiszen hűtő nem volt.
A vacsora sült hurka, kolbász, pecsenye volt. De nem ám akármilyen, hanem a vastag, fodros bélbe töltve. Hát barátaim, az volt ám a non plusz ultra! Azóta sem ettem olyat, olyan mesebeli, mennyei, mindent felülmúló, frenetikus, semmihez sem hasonlítható felséges hurkacsodát.
Karácsony napja van, miközben írom ezt az írást. A könnyek csak csorognak az arcomon, nem tudom visszatartani, férfiasan bevallom. Nekem ez olyan emlék, amit soha nem feledek. A Drága Mamát, akivel együtt feküdtem, keltem évekig, aki idegösszeomlást kapott, mikor elhoztak Tőle. A mindig mosolygós, pirospozsgás arcú, mindenkinél melegebb szívű Rókus bácsit, aki az életét végigdolgozta, hogy másoknak jó legyen. Akinek hurkái, kolbásza, sonkája szalonnája, készítményei, a főztje olyan volt, ami itt van most is a számban, életem végéig elkísér, soha, semmihez nem hasonlítható, utánozhatatlan.
Akkor hát jöjjön azért egy kis hurka is, bár azokhoz…
ROPOGÓSRA SÜTÖTT RIZSES, ROSEBLIVEL
A Bosnyákon vettem ezt a szép darabot, főleg azért, mert a külseje, aztán a belseje is valahol hasonlított, bár…
Mivel modern világot élünk, hát a csoda mikró, speciális, hurka- kolbász sütőprogramját választottam. Miközben jófajta Rózsakrumplit hámoztam, majd szeleteltem vékony karikára. A szép darabot megszurkáltam, ahogyan azt a Mama, a Rókus bácsi is szokta. Igaz, Ők a vékony kés hegyével, én hústűvel. Aztán a „Crips”program elvégezte a dolgát, istenien, ropogóra megsült a hurka. Kivettem, majd abba a remek hurkazsírba megfürdettem a krumpli tallérokat, aztán piros, ropogósra sütöttem, remek csalamádéval tálaltam. PONT
Kedves Barátaim!
Annak idején, miként írtam is, Karácsony előtt volt a disznóvágás. Bármilyen fura, de halétel nem került az asztalra, pedig mindez a Balaton közelében történt.
Így aztán ilyenkor hurka, kolbász, pecsenye volt az ünnepi menü, előtte pedig a felülmúlhatatlan Orjaleves, házi metélttésztával, húsokkal, velős csonttal. Máskor, mikor már nem volt disznóvágás, akkor Kacsasült, Dinsztelt káposzta, Hagymás tört krumpli, Húsleves, Bejgli, Karácsonyi kalács, Hó kifli, Non plusz ultra, Zserbó, Habcsók, friss, hájból sütött leveles tésztából, főzött krémmel a Krémes volt az ünnepi asztalon.
Ígérem, mindegyikről lesz majd szó bővebben, máskor!
ÁLDOTT, BOLDOG, BÉKÉS, SZERETET TELJES KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDNYÁJATOKNAK!
