PannonHírnök Partiszerviz: Csabi Chef Konyhája -Karalábéfőzelék puritánul, de mennyeien!

 

Drága Barátaim, Embertársaim, Polgártársaim, Hittársaim, Mindnyájan, határon innen is és túl is, a Világ minden szegletében, Norvégiától az olasz csizma közepéig, Ausztráliától Új Zélandig bitangolva, Amerikán át, egészen vissza Németországig. Aztán Soprontól Békéscsabáig, akár Pécstől Salgótarjánig, de feltétlenül Marcalitól Debrecenig, aztán Miskolctól a Balaton Felvidékig, bármerre is sodort Benneteket az élet. Mindnyájatoknak egyszóval! Mindnyájatoknak, hiszen egy biztos összeköt bennünket! Jelesül az étel, ital szeretete, ezekkel való mindennapos kapcsolatunk.

Ezúttal is egy nagy kedvenc, konyhakerti zöldségből fabrikáltam csodálatos ételt. Valaha csak tavasszal lehetet zsengét, primőrt kapni ebből a mesés zöldségből, akkor aztán igazi csemegeként levágtuk a kalapját, kivájtuk a vastagját. Jól megtöltöttük, aztán kalap vissza, meglocsoltuk tejföllel. Még arra is vetemedtünk, hogy ízesítettük az öntetet, akár pirospaprikával, akár zöld füvekkel. Még arra is, hogy a kikapart, zsenge belsejét a fickók mellé tettük, aztán a sütőben megsütöttük. Ma már kapható télen is, nyáron is, sajnos inkább csak az a változata, amelyik mesésen szép, halványzöld színű. Főzelék formájában kevésbé „volt” ismert, bár ember tervez, …perverz végez”, hogy egyik régi jó cimborámat idézzem. Azt, aki „emigrálása” előtti estén azzal hívott fel, hogyan kell teát főzni. Ma már mestere a műfajnak, sőt olyan Michelin csillagos módon. Ezért is hát ez a jól kikerekített megszólítás, hiszen bárhol éljük azt a tyúks..ros életünket, hát egyek vagyunk, főzelékevéssel kezdtük azt valaha. Főzelékkel, ami a világon sehol másutt nem dívik, talán nem is ismert

Mindezek figyelembe vételével, kérlek benneteket, osszátok meg mindezt velünk, szóljatok hozzá, mondjátok el a véleményeteket, tiszteljetek meg bennünket mindezekkel. Mondjátok el, hiszen nélkületek fabatkát sem ér az bizonyos végtermékű életem, vagy, ha így jobban tetszik inkább, a tyúk kloákáján távozó végtermékére hasonlító életem.

Azért, hogy ma sem maradjunk étel nélkül, akkor próbaképpen, szárazon, csak a tények!

 

KARALÁBÉFŐZELÉK PURITÁNUL, DE MENNYEIEN

A hozzávalók:

3 db öklömnyi karalábé

1 fej nagyobb vöröshagyma

1 db zöldséges leveskocka, vagy hús alap lé mintegy 1-1.5 liternyi

Kávéskanálnyi só, fehérbors

1 dl olaj, vagy ennek megfelelő zsiradék

1 pohár, 2 dl tejföl

3-5 dkg kukoricaliszt

1 csokor petrezselyem

 

A feltéthez:

4 db csirke combból leválasztott far-hátrész gazdagon hagyva rajta húst

1 kisebb vöröshagyma

¼ paradicsom, paprika

2 gr. fekete bors

1 gerezd fokhagyma

1 evőkanál sertészsír

Az elkészítés: A karalábét apróbb kockára vágom, olajon megdinsztelem a hagymával, sózom, fehérborssal megszórom. 1 leveskockát dobok rá, majd felhúzom 1-1.5 l vízzel.

Felforralom, 15 percig főzöm.

A szobahőmérsékletű tejfölt a liszttel csomómentesre keverem, majd a tűzről lehúzott, gőzmentes főzeléket behabarom, megszórom az apróra vágott petrezselyemmel. A hő kiegyenlítésről már írtam.

A főzés közben pörkölt alapot készítek, majd beleteszem a húsokat.

Kb. 20-26 perc, a megfőtt hús a feltétje ennek a csodás főzeléknek.

Jó étvágyat!


Bán Csaba

A legnagyobb szeretettel, alázattal művelem ezt a csodálatos műfajt. Életem és vérem most már az UNOKÁMÉ, de utána ez a csodálatos kulináris világ, a főzés, a teremtés következik. Olvassátok, készítsétek Ti is, szeressétek, tiszteljétek az ételeket, hiszen az életünk egyik legfontosabb része! B.CS.

Hasonló cikkek