PannonHírnök Party Szerviz: Csabi Chef konyhája – IL Padrinó mustáros, borsos tarjája

csabus

Drága Barátaim, Honfitársaim!

Az élet, néha tényleg furcsa dolgokat tud produkálni.  Azért is ez a történet, ez a kaja szerepel ígéretem ellenére, hiszen aktualitása miatt, aztán a közben eszembe jutó, idekapcsolódó eset miatt döntöttem, csókoltam homlokon magam, aztán a sógoraimat, a Padrinot, majd a testvéröccsét, Misámat.

Az Úr 2011. évében megkeresztelkedtem. Csak így, lakonikus egyszerűséggel, hiszen valahogy úgy alakult az életem, hogy ezt annak idején a szüleim nem tették meg. Nem is azt taglalnám, hogy miért, holott Apám, Anyám családja is le-és föl, mindenkit megkereszteltek, de valahogy én kimaradtam ebből a szórásból.

Megítélésem szerint pedig a keresztény világnak ez a rendje, bár hívő nem lettem, nem is leszek, de a lelkemnek ez kellett, hát be is teljesült.

A történet lényege, hogy a két sógor, akik mellesleg néhai nejem unokaöccsei, tevékenyen vettek részt a lakásom felújításában, valamikor, talán öt éve. Akkor készült ez az étel, aztán a cikk is, de valahogy elmaradt. Amúgy valaha együtt dolgoztunk, az embereim, jó embereim voltak az építőiparban. 

Sokszor jártam az óta feleségem szülőfalujában, ott ismerkedtem meg a tiszteletessel, Róbert atyával, aki mindenki kedvence. Nincs is ott olyan társadalmi, akár egyéni esemény, ahová Őt ne hívnák, ahol ne lenne központi figura. Egy ilyenen ismertem meg a Padrét, mert én csak így szólítom, aztán jókat beszélgettünk, ittunk, ettünk, majd fölmerült, hogy én miért is nem vagyok megkeresztelve. Kaptam is az alkalmon, percek alatt döntöttünk!

A keresztapa szerepére pedig Gyula sógoromat kérte föl az atya, aki mellesleg tíz évvel fiatalabb nálam. Így lett belőle il Padrino, vagyis olaszul  a Keresztapa.

A Padre szívet marcangoló, könnyfakasztó, ünnepi misét (tényleg) celebrált. Felöltöztünk szépen, mint Szaros István Jézus neve napjára, aztán elmentünk a templomba, ahol a bérmálás, az első áldozás, a keresztelő egyben meg is történt. Bár csak meghatottan, némán álltam, ültem, hiszen fogalmam nem volt, mit is kel csinálni, de lezajlott a gyönyörű esemény, Ők tudták a dolgukat. A misét celebráló keresztelő Szent Atyámmal kezet ráztam, meginvitáltam az ünnepi lakomára, majd az udvaron a Padrino lovaggá is ütött.

Lovaggá, miként a Keresztapa c, film harmadik részében, mikor a Dont (M. Corleone ) kitüntették a Szent Sebestyén Renddel, majd a rend lovagjává ütötték. A fakardot a szomszéd kislánya (!) adta kölcsönbe, de a célnak megfelelt, s így lettem végleg a Keresztény Egyház, a Lovagrend tagja.

Gyula pedig a Padrino, a Keresztapa. Most már pár- don van a családban, hiszen van a Don és van a Don Padrino. Mindezt megkoronázva ettünk, ittunk rogyásig a szőlőhegyen, ahol vagy negyvenen jöttünk össze. Barátok rokonok, le is sújtottuk magunkat rendesen, hiszen borból, pálinkából lakodalomnyi mennyiség fogyott, a jó kajákról nem is beszélve.

Anno, öt esztendeje járt nálam a Padrino, az öccse Misánk, hogy szakmai tudásukat latba vetve végezzünk egy kis lakásfelújítást. Ekkor fundáltam ki, hogy az étel neve, amit készítettem, legyen ez:

IL PADRINÓ MUSTÁROS, BORSOS TARJÁJA

IL Padrinó tarjája tálalva PTV Fotó Bán Csaba
IL Padrinó tarjája tálalva
PTV Fotó Bán Csaba

A Bosnyákon, a köszvényes sorstársamnál, mint mindannyiszor, most itt-ott vásároltam gyönyörű sertéstarját egyben, csontjával, mintegy 2 kilónyi dózist. A húst egy nagyobb, felforrósított serpenyőben, minden oldalát elősütöm, vagyis kérget sütöttem rá, ezúttal minden zsiradék nélkül.

Mikor ez megvan, akkor kicsit hagyom kihűlni, majd egy ecsettel, mustárral jó gazdagon bekentem a hús minden oldalát. A mozsárban enyhén megtörtem egy marék tarka borsot, majd ugyanennyi durva tengeri sóval kevertem össze.

Ezzel az egyveleggel a tarja minden oldalát bevontam, mintegy kérget képeztem rá, majd gazdagon meglocsoltam extra szűz olívaolajjal.

Tarja kéregben PTV Fotó: Bán Csaba
Tarja kéregben
PTV Fotó: Bán Csaba

A sütőt 240 fokra felmelegítettem, majd a tepsit be, mintegy öt percig ilyen hőfokon hagytam. Öt perc után levettem a hőfokot a legminimálisabbra, és így sütöttem további öt órán keresztül, olyan 80-90 fokon. Az illata fenomenális, a külseje pedig szinte megismételhetetlenül gyönyörű lett.

Mikor felvágtam, akkor a belseje enyhén rózsaszínű, az íze pedig olyan volt, mint az a bizonyos első szerelmes könnyes vallomás. Tepsiben sült, rozmaringos krumplit adtam hozzá köretnek, majd vegyes zöldsalátát.

 A slussz pedig túrós rétes volt, amit elvből nem reklámozok itt. Nem, mert nem vagyok híve az előfőzött, mélyhűtött kajáknak. Igaz, ez ezúttal kivételt kéne, képezzen, mert az íze, illata, állaga, külleme alapján is idekívánkozó desszert volt, higgyétek meg! Sajnálom így utólag, hogy lefényképezve nem került ide.

Nyomatékul megittunk fél liter vegyes gyümölcsből főzött csodás pálinkát, vagy két liter fehéret, aztán vagy másfél litert abból az aranyéremre aspiráló, bajnai, vegyes vörösből, ami egyenesen arról a bizonyos szőlőhegyről érkezett.

Egyetek, igyatok jókat Drága barátaim, hiszen most is kiderült, lehet a megfeszített munka közben, után is jókat enni, miként tettük ezt mi is akkor aztán azóta is még számtalanszor


Bán Csaba

A legnagyobb szeretettel, alázattal művelem ezt a csodálatos műfajt. Életem és vérem most már az UNOKÁMÉ, de utána ez a csodálatos kulináris világ, a főzés, a teremtés következik. Olvassátok, készítsétek Ti is, szeressétek, tiszteljétek az ételeket, hiszen az életünk egyik legfontosabb része! B.CS.

Hasonló cikkek