Drága Barátaim, Hittársaim!
Ezúttal sem arról írok, amit ígértem, hiszen mindig van valami, amiről tengernyi emlék tódul fel, aztán, mint a „nagyok (???)”, hát szóval homlokon csókolt az a …éves miniszoknyás…
Öreg bácsi vagyok már, de azért sasszemem van, ám legfőképpen emlékeim, nem is kevés erről is, arról is. Ám azt gondolom, ezt kevésbé bánjátok, hiszen ezúttal is egy igazán magyaros, ősrégi kajával ismertetnélek meg Benneteket. Igazi alföldi étel ez, kiemelten szeretem, főzöm is szinte hetente, hiszen nagy-nagy szerelmem ez, természetesen nem feledkezve meg a másikról sem, a pálinkáról. Ehhez is kapcsolódik ám történet, miként lassan minden ételhez, ami helyet kapott itt, ezen a remek oldalon.
Valamikor, a nagy gazdasági válság idején, a nagyon szegény, még elmaradottabb Viharsarokban éltek dolgoztak, vándoroltak az ún. vándor kubikosok. Ezek a derék emberek a talicskájukban, maguk előtt tolták az életüket, a szerszámaikat, hogy aztán vándorlás közben vállaljanak munkát. A tarisznyájukban mindig volt száraztészta, krumpli szalonna hagyma, só, bors zsebkendőbe csavarva, néha, ha futotta, talán kis füstölt valamicske. Kolbászka, talán oldalas, vagy egyéb és mikor szezonja volt, akkor paradicsom, paprika. Volt ott edény, bogrács, fakanál, bicska aztán esténként megállva, jó tüzet rakva fogtak hozzá, hogy jóízű meleg ételt főzzenek maguknak. Ilyenkor többen összeültek, aztán a pattogó tűz mellett melegedve, énekelve, adomázva főzték meg ezt az áldott ételt.
Gyermekkoromban, miként már többször említettem, sok nyarat töltöttem Tapolcán. Ott korán reggel kihajtották a kondát, vagyis a disznókat a rétre, az erdő mellé, aztán jött a marhacsorda. Mindkettőnek jeles őrzője akadt, a marhákra Csordás vigyázott, hiszen nomen est ómen, így is hívták a figurát. A kondára pedig Surmók, vagy éppen Sunci, ahogy mi neveztük el. Kettőjüknek együtt nem volt nyolc elemije, tíz foga, de nagy botjuk, remek, bozontos, csimbókos kutyáik viszont annál inkább. Mikor a csorda megérkezett, olyan kilométernyire tanyáztak le a disznóktól, de soha nem mulasztotta el a két egyetemi tanár egymást heccelni, ugratni, kőkeményen beszólogatni, a terület miatt. A terület miatt, ami szent volt és sérthetetlen. Ebben Surmók járt az élen, ő volt a nagyobb hangú, aztán egymásnak estek, jól összeverték egymást, miközben a kutyáik acsarkodva követték a gazdáikat. Suncit messziről cukkoltuk, hecceltük, aztán futás, mert tudtuk, hogy a felállítási helyét, a jószágokat nem hagyta, hagyhatta el.
Tapolca határát haláláig nem lépte át.
Ez mindennap lejátszódott, miután jól összeverték egymást Csordással, majd délidőben, mintha mi sem történt volna, leültek egymással, átlépve a demarkációs vonalakat, hogy megfőzzék a mindennapos, ilyenkor békét, barátságot hozó, fejedelmi ételt, a
LEBBENCS LEVEST
A történet igaz, meg is emlékeztem róla már, másutt, de úgy gondolom, álljon most itt előttetek is. Pontosan, két éve történt, hogy egy régi barátom lebbencs tésztát gyúrt, nem is keveset, hát így aztán aktuálissá vált a dolog.
„Ez olyan volt Barátaim, hogy a legigényesebbek is csak csettinthettek volna. Olyan, amilyennel anno megismerkedtem Tapolcán, ahol is ezt a Surmók gyúrta naponta. Gyönyörű kikirics sárga, igazi házi. Aztán megrészegültünk tőle olyannyira, hogy két hét múlva újra összejött a csapat és legnagyobb örömömre újra ez került a fenséges bográcsba. Ezúttal igazi, Sárándon gyártott tésztacsoda került az asztalra. Aztán került még jófajta füstölt szalonna, olyan 30 deka, majd egy pár isteni lángolt kolbász, szintén ebben a súlyban. Le is írnám, melyik húsos cégtől, de erre ők nem hatalmaztak föl, meg aztán ők sem reklámoznak engem, így aztán név nélkül. Amúgy, valószínű az, hogy azt sem tudják, a világon vagyok-e, de, ha megtudják, hát megáldom a füstölteket úgy, ahogyan azt tenné keresztelő szent atyám is, ott Bajnán. Előkerült még vagy öt hatalmas fej vöröshagyma, egyenesen Makóról, majd egy fej fokhagyma, szintén onnan. Hat szem gyönyörű, szentesi fürtös paradicsom, majd ugyanennyi zöldpaprika, szép rózsakrumpli, az Alföldről. Volt még ott só, bors, pirospaprika Fábiánsebestyén érintésével, Makóról. Ezek a hozzávalók hát egy jó lebbencsleveshez.
Tűzrakás, aztán a szalonna apró kockára, majd jól megpirítom. A tésztát csak úgy kézzel megroppantom, rádobom a sült szalonnára, hogy aztán csodás barnára süssem. Ez olyan tíz-tizenöt perc, inkább sötétbarna legyen, min világos. Már jöhet is bele ezután az apró kockára vágott vöröshagyma, egy csipet sóval. Ezzel jól átforgatom, majd a karikára vágott füstölt kolbász. Összesütöm, meghintem a darált paprika fűszerrel, sózom, borsozom, rádobom az összezúzott fokhagymát. Jöhet a víz, annyi, hogy ellepje, majd mikor felforrt, akkor beleteszem a kockára vágott, megmosott gyönyörű krumplit. Néhány perc múlva belekarikázom a paprikákat, paradicsomokat, aztán húsz perc és kész. Kicsit sűrűbb, mint egy leves, van ahol a levét teljesen elfőzik. Készítik kolbász nélkül, vagy oldalassal, bármilyen füstölt hússal, csontokkal. Ilyenkor a tészta előtt pirítják meg. Közben, hogy megfeleljünk Zs…kának, N..bikának a gurunak, hát három pisztrángot készítettem elő, amiket Pali barátomék hoztak egyenesen a Szalajka völgyéből. Pali barátom, aki újra médiasztár lett, legközelebb Ő következik most már végérvényesen. A bunyó, Dánia, a sofőrködés, megannyi sztorival. A halakat besóztam, borsoztam, kívülről szárított, őrölt zöldségekkel szórtam meg, a belsejükbe citromkarikákat csempésztem. A parázsra rácsot tettem, arra alufóliát, aztán egy öntet olaj a fóliára, majd a halakra, közéjük néhány gerezd fokhagyma, aztán sütni kezdtem. Tíz perc, megfordítottam, aztán ugyanennyit, a másik oldalát.
Barátaim! Aki ennyi illatot, színt, ízt képes befogadni, az máris nyertese ennek az életnek.
A lebbencshez puha meleg kenyér, a halhoz dettó, aztán az jutott eszembe, vajon N. a fitnesz guru vajon milyen képet vágott volna egy tányér lebbencs után. Valószínű lebiggyedt volna a szája, mint annak, akit a guta ütött meg, holott fogadom, ő sem azon a sz.ron cseperedett fel, amit most letol sok-sok szimpatizánsa torkán.”
Most volt Halottak napja, ezen mennyei étek elfogyasztása előtt is emlékezzünk együtt azokra, akik nincsenek, nem lehetnek itt! Gyújtsunk gyertyát érettük, tisztelegjünk hát NEKIK, nyugodjanak békében, hiszen soha nem feledhetjük ŐKET! Emlékezzünk tisztelettel MINDAZOKRA, akik miatt itt lehetünk, akik életet adtak, akik felneveltek, öleltek, gondoskodtak rólunk, akik emléke nélkül nem élhetünk!
Nyitókép: Illusztráció
