Drága Barátaim, Embertársaim!
Töredelmesen bevallom, tíz éve még lövésem sem volt arról, hogy létezik a Medvehagyma. Miként arról sem vagy harminc éve, hogy a zöldbab miért is zöld, mikor az igazán sárga. De, hát a jó pap is holtig tanul, aztán állítólag mégiscsak bután hal meg. Hmmmmmmm, érdekes megvilágítás, hiszen Surmók, a disznópásztor Tapolcán nem tudta még a nevét sem leírni, iskolája is annyi volt, ahány foga, vagy hat, de kente vágta az összes gombát, a mezőn, réten, erdőben fellelhető minden fát, füvet, gyógynövényt. Mindenesetre, miután a disznó soha nem lehet barátja a kondásnak, hát Ő is bután halt meg, de olyan tudással, amihez – azon a szinten – kevés fogható volt. A múlthéten jártam a gyökereimnél, hogy egy kicsit meglocsolhassam azokat. Balatonfűzfőn, ahol a szokásoknak megfelelően meg is történt ez, miként mostanában mind ahányszor ott járván, ezúttal is a könnyeimmel. Tomi bátyám fel is pattan a paripára, hogy aztán három fertály óra múlva egy szakajtó medvehagymával térjen vissza. Hát Barátaim, az ebédhez be is vertünk egy lakodalomnyit ebből a csodás fűből (?), Olivával, balzsamecettel meglocsolva, úgy, ahogyan a mesében. Hoztam is belőle gazdagon, aztán magamat is elkápráztatván, össze is ütöttem a húsmentes pénteken egy bitang kis menüt. Mert hát Barátaim, a keresztény szokások szerint pénteken böjt van, bár régen a Mama, aztán máshol, mások is egy kis húst legalább a levesbe belecsempésztek. Így aztán így született meg a
ZÖLDBABLEVESEM MEDVEHAGYMÁVAL MEGBOLONDÍTVA
A zöld hüvelyű, de nevezhetjük éppen ceruzababnak is, a mélyhűtőmben várta azt az alkalmas pillanatot, hogy egy felejthetetlen étel készüljön belőle. Igaz, csak a fele végezte a fazékban, a másik felére máskor ácsingózok, hiszen ilyenkor azért nagy kincs, miként a Medvehagyma is.
Egy közepes fej vöröshagymát, arasznyi póréhagymát apróra vágtam, egy fazékba diónyi vajat hevítettem, ugyanennyi Olivával. Kétujjnyi vastag sárgarépát vágtam 1×1 centis darabokra, aztán ment is a piruló hagymákra. Közepes tűzön, olyan tíz percig dinszteltem, csipet sóval, borssal. Ez csodásan karamellizálóddott, majd a kissé megtépázott paszuly következett rá. Ezzel jól átfogattam, majd megszórtam egy kanálnyi kukoricaliszttel, vagyis „stauboltam”. Ezzel egy kicsit összepirítottam, egy kávéskanálnyi pirospaprikával meghintettem, majd felhúztam vízzel. Egy kis só, bors bele még, aztán felforraltam. Mindeközben egy tojást felvertem, annyi liszttel összekevertem, hogy híg tésztám legyen. Mikor felforrt a lé, akkor vagy két marék, jól összeszabdalt medvehagyma bele, majd a kiskanál hegyével apró nokedlikat szaggattam a levesbe. Amúgy a Zöldbableves fokhagymás rántással az igazi, de most ez a csodás, harsányan zöld, kissé csípős, igazi fokhagyma ízű, zsenge tavaszi hírnök adta meg azt az ízt, hogy az valami csuda volt. Aztán a sikertől megrészegülve, újabb idea következett.
SAJTOS RUDAM, MEDVEHAGYMÁS, KRUMPLIS TÖLTELÉKKEL
A már ismert, leveles tésztába, töltelékes sajtos rudacskák következtek. Tehát a tésztát kinyújtottam, olyan 3mm vastagra, majd 6×4-es lapokat vágtam a pizza vágó koronggal. Egy nagyobb főtt krumplit összetörtem, bele egy tízdekás, paprikás krémsajt, aztán ugyanaz a kétmaréknyi medvehagyma. Kevés bors, egy kis füstölt só. Az alsó lap széleit tojással bekentem, aztán betöltöttem olyan kanálnyi töltelékkel. A teteje, a másik lap reá, majd villával lenyomkodtam a széleit. Tepsi, sütőpapír, arra rá a rudak, majd megkentem a felvert tojással mind a nyolcat, aztán reszelt füstölt sajttal jó alaposan megszórtam. 200 fokos sütőben, tizenöt perc alatt arany barnára sütöttem.
Ez volt hát Barátaim a pénteki böjtkor a menü.
Így aztán nem kell a keresztelő Szent Atyámat, a Pádrét, Róbert atyát terheljem felesleges gyónással. Igaz, régóta készülök, hogy ezt megteszem, de annyi a „tereh”, hogy magam is pironkodom néha, ha a lajstromot elkészítem. Bár Michele Corleone is rászánta magát, így aztán nekem sincs más választásom, előbb, vagy utóbb be kell üljek a ketrec mögé. Megszabadulni minden gonosztól, minden tehertől. Mivel, hogy meg is keresztelkedtem vénségemre, hát meg kell, hogy botránkoztassam a jeles klerikális embert. Mert Barátaim fehéren is, aztán feketén is lenne ám mit meggyónni, és attól tartok, a Pádre is belepirulna, pedig hallhatott már, azt gondolom néhány kacifántos történetet.
