Drága Barátaim!
Ezúttal egy olyan ételről lesz szó, ami nem feltétlenül elegáns, nem divatos, de minden porcikánkban ott van, felejthetetlen, sőt gyerekkorunk egyik legnagyobb kedvence: a szilvásgombóc. Apám vagy húszat be tudott csavarni, de talán Tomi bátyám vihette a prímet belőle, szinte számolatlanul.
Nem egyszerű az elkészítés, hiszen nem gyors ételről van szó, már a főzés idejét tekintve. Arról nem is beszélve, ha már a Mama, akár más Mamája nekiállt, akkor bizony 60-100 is készült belőle, abban a hatalmas fazékban kifőzve, amit vízforralásra használt egyébiránt. Általában a nagy szilva szezon kellős közepén készült. Inkább második fogásnak főzték, nem feltétlen desszertnek, főleg nem húsnapokon, jó bőven, ha már nekiálltak.
Majdnem mindig ott legyeskedtem mellette, mikor a nagymamám főzött, de főleg ilyenkor. Ahogyan az ujjai közé fogott lisztet rászórta a gyúródeszkára, az valami csuda volt. Egyszerűen, nem sokat, pont annyit, amennyi kellett, de az mindenhová jutott. El is pityergem magam ilyenkor mindig, mikor Rá emlékezem, mikor eszembe jut. Férfiasság ide, akár oda, nincs ezen mit szépíteni.
Így aztán lepel le, jöjjön hát az egyszerű, de annál nagyszerűbb
SZILVÁSGOMBÓC, AHOGYAN A DRÁGA MAMÁM FŐZTE
Úgy ám Barátaim, szakasztott úgy!
Egy jó kilónyi szép Rózsa burgonyát felteszek főni, de előtte jól megmosva. Amikor forr a víz, jól megsózom, aztán vagy harminc percet főnek a krumplicskák. Fontos, hogy még forrón kell meghámozni. Így könnyen lejön a krumpli héja. Van is erre egy jó kis trükk: főzés előtt egy körívet metszek a burgonyaszemeken.
Még forrón áttöröm a jó krumpli nyomón, aztán szétterítem. Az én deszkám egy zseniális szilikon lap. Meglisztezem a „deszkát”, arra megy a tört krumpli, majd jól megsózom. Annyi liszttel gyúrom össze, amitől jó, kicsit gumis, inkább rugalmas tésztát nem kapok. Semmi más nem kell hozzá! Nem tudok itt mennyiséget ajánlani, hiszen ez is az, amire azt mondják, „amennyit fölvesz”. Aztán kicsit pihenhet a belisztezett, gömb alakú tészta, egy tiszta konyharuhával letakarva.
Eközben jó két marék szilvát kimagozok, félreteszem. Annyit. Hogy minden gombócba egy egész jusson. Van, aki ilyenkor már megszórja fahéjjal kevert porcukorral. Ha éppen friss nincs szilva, jó bele a kompót, a fagyasztott is. De ha már ácsingózunk rá, hát éppen jó sűrű szilvalekvárral is tölthetjük.
Kinyújtom az isteni tésztát a sodrófával, olyan fél centis vastagra. Nagyjából 4×4 centis kockákat vágok, aztán mindegyikbe becsomagolok egy- egy szilvát, négy sarkát összehajtva, helyes kis gombócokat formázva, lisztes kézzel. Amikor kész, jó nagy fazékban vizet forralok, egy-két csepp olaj, só bele, aztán mehet a lobogó vízbe a gombóc. Sokat ne tegyünk bele, inkább kétszeres mennyiségű vízben főzzük ki!
Miközben alakul a gombóc, jó kétmaréknyi zsemlemorzsát egy nagy serpenyőben pirítani kezdek. Eleinte zsiradék nélkül, mert az rögtön színt ad neki, könnyen eltéveszthetjük a megfelelő színt. Aztán néhány csepp olaj, akár zsír mehet rá, és így kevergetve jó karamell színű morzsát kapunk.
Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, szűrőkanállal kiveszem, hideg vízzel jó alaposan leöblítem. Aztán belehempergetem a pirított morzsába, úgy, mindenhol jól belepje. Tálaláskor kettévágom, fahéjjal kevert porcukorral jól megszórom, aztán vagy 5-8 jöhet, csak úgy magában.
Ez hát Barátaim az áldott Szilvás gombóc, amiről méltatlanul kevés szó esik mostanság.
Szerintem desszertnek is megállja a helyét.
Bár fagyasztott változatban készen is kapható ez az étel, nekem az okoz igazi örömöt, az emlékeim oly sokszori felemlegetése mellett, mikor magam készítem, úgy, ahogyan az én drága Nagymamám, ott Balatonfűzfőn. Áldja meg hát és még ezerszer áldja meg az Isten érte, hogy nevelt, főzött, mosott rám, hogy beszélni, járni tanított! Azért aztán még ezerszer áldja meg, hogy akaratán kívül is elsajátítottam ezt a mesterséget.
