Parafadugókból ötletes figurák

Már egy korábbi cikkünkben is volt róla szó, hogy milyen kreatívan fel lehet használni a parafadugókat, ha kreativitásról van szó. Akkor egy egyszerű tutaj elkészítését mutattuk be, most pedig az állatfigurákon lesz a hangsúly.

Egyszerű lovacska parafadugóból

A paci elkészítéséhez csupán öt darab parafadugóra lesz szükséged. Az elkészítése igen gyors, tehát ha egy kicsit hosszabb időt szánsz rá, akkor akár egy egész ménest is készíthetsz. Ha színes lovakat szeretnél, a ragasztás előtt fesd be a parafadugókat és hagyd megszáradni a festékréteget.

  • Fogj meg két parafadugót és hosszában, a két végükön ragaszd össze őket pillanatragasztóval (vagy a már jól bevált ragasztópisztollyal). Ez lesz a ló első lába és szügy-nyak része.
  • Az összeragasztott parafadugókra egyik végére ezúttal elforgatva ragaszd rá a harmadik parafadugót úgy, hogy a fele kilógjon a levegőbe. Ez lesz a ló fejrésze.
  • A következő parafadugó fogja képezni a ló testét, ezt a ló szügy-nyak részéhez kell majd illesztened közvetlenül a láb rész felé (a lábrészre ne lógjon rá).
  • A hátsó lábrészt az utolsónak felfogatott parafadugó végének aljára ragaszd – párhuzamosan az első lábbal. Így a ló teste készen is van, már csak fel kell díszíteni!
  • Szemeket ragaszthatsz gombokból vagy strasszokból, de kreatív boltokban szoktak árulni kifejezetten ilyen célra szemeket.
  • Sörényt és farkat ragaszthatsz neki vastagabb fonalakból.
  • A ló testét díszítheted azzal is, ha a nyeregrészre lazán ráfogatsz egy ruhaanyagot – a sörénynél szűkösen hagyod, hátra pedig bőre.

parafadugo

Ezzel a pár lépéssel már el is készült a parafadugó lovacska. Ha szeretnél hintalovat, akkor használd fel a jégkrémes pálcikáknál bemutatott módszerünket! Forralj vizet és dobd bele a jégkrémes pálcikát negyed órára, hogy jól megszívja magát. Ezúttal ne poharat használj fel a pálcika meghajlítására, hanem egy annál nagyobb ívű edényt. Az edény falán feszítsd ki a pálcikát, hogy meggörbüljön és hagyd egy napra száradni.

Másnap ragaszd az így meggörbített pálcikára a ló két lábát és máris kész a hintalovad!

Szarvas parafadugókból

 A szarvas elkészítése talán még egyszerűbb, mint a lóforma. Ehhez csupán két parafadugóra lesz szükséged és néhány vékonyabb gallyra a kertből.

  • Fogj egy parafadugót és óvatosan késsel fúrj egy körömnyi lyukat közel a parafadugó széléhez. A lyuk mellé kis távolságra készíts még egy ilyen mélyedést, majd ismételd meg a lépést a parafadugó szemközti oldalán is. Ezek a lyukak lesznek a szarvas lábai.
  • Forgasd át a parafadugót a másik oldalára és fúrj egy kicsit vastagabb és mélyebb lyukat a szarvas nyakának. A parafa másik végén szintén egy kis lyuk fúrása szükséges a faroknak.
  • Fogd a másik parafadugót és fúrj az egyik végéhez közel egy akkora lyukat, mint amekkorát a testen is véstél a nyaknak. Ez lesz majd a szarvas feje.
  • Forgasd meg a fejet, az imént fúrt lyuk most nézzen lefelé. Erre az oldalra azon az oldalon, ahol alul a nyak résznek vájt lyuk van, fúrj két másik kisebb lyukat a szarvaknak is.
  • Jó hír, hogy több fúrást nem szükséges, így jöhetnek a gallyak, amelyeket gyűjtöttél. Vágj egyforma hosszúságban négy vékony gallyat, amik a szarvas lábai lesznek. Ezeket bele is helyezheted az ennek szánt helyekre és rögzítsd őket ragasztóval.
  • A nyakrésznek egy kicsit vastagabb gallyat válassz, helyezd bele a lábakkal rendelkező parafadugó lyukába és rögzítsd ezt is ragasztóval.
  • Helyezd a másik parafadugót az így létrehozott nyakra és ezt is ragaszd jó erősen oda.
  • A szarvakat és a farkat hasonló módon rögzítsd a nekik szánt lyukakba.

Ezzel a pár lépéssel már el is készült a parafadugó szarvasod is, már csak rajtad múlik, hogy szeretnéd díszíteni!


Hasonló cikkek