Saját hulladékgyűjtő udvar és közmunkások bázisa épülne Párkányban

A kiszemelt telken egy új komposztálót is kiépítenének, a régi fürdőnél található egykori óvoda épületében pedig közmunkások központját alakítanák ki.

Közhasznú célokra mintegy kéthektáros területet vásárolt meg a Téglagyári út mentén a belügyi tárcától Párkány városa. A kiszemelt területen Párkány saját hulladékgyűjtő telepet létesítene.

„Külterület lévén hulladékgazdálkodásra megfelelő helyszín. Itt végeznénk a hulladék osztályozását és építenénk egy új komposztálót is. Mivel közérdekű célra vettük meg a telket, 4700 euróért jutottunk hozzá az államtól, vagyis az eredeti ár 10 százalékáért. A telek egy részét pedig elkerítenénk, itt kapna helyet a kutyamenhely.“ – mondta el Sipos István, a városháza osztályvezetője. Párkány a tervezett hulladékudvar kapcsán műszaki berendezésekre és géppark beszerzésére is pályázott, 670 ezer euró értékben. „Hulladékbegyűjtő autókról, traktorokról, osztályozó berendezésekről, szervizkocsikról van szó. Ezek segítségével a város köztisztasági feladatait is biztosítanánk.“ – közölte Eugen Szabó polgármester.

Párkány az ingatlanfejlesztési program keretében a régi fürdőnél található egykori óvoda épületét is hasznosítaná. Ennek érdekében 3980 euróért megvásárolja a telket és az épületet a kisegítő iskolától, azzal a feltétellel, hogy legalább öt évig közhasznú célra kell,  hogy használja az ingatlant. A régi épület rendbehozatalával közmunkások bázisát alakítanák ki, műszaki központot és egy nappali bázist.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek