Parlagfüves területeket térképeznek fel Csongrád-Csanádban

Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása, így intézkedéseket tesznek a növény ellen. A megyében drónokkal és repülőgéppel vizsgálják a fertőzött területeket

Az ürömlevelű parlagfű hazánk egyik legismertebb és minden bizonnyal leginkább gyűlölt gyomnövénye, mely főleg szántóföldeken vagy egyéb feltört, megbolygatott részeken jelenik meg. Ám ma már az sem ritka, hogy szinte bárhol megél. Azt talán kevesebben tudják, hogy gyógyhatásai is vannak. Ugyanis ez a növény ehető, leveleiből teát készítenek, ami kiváló immunerősítő és gyulladáscsökkentő is.

Ez azonban nem von le a káros hatásaiból sem. Ami még mindig köztudottabb és jelentőségteljesebb. A mezőgazdasági növénytermesztésben komoly károkat okoz. Az irtás tekintetében többletköltségre kell számolni. De a humánegészségügyben is jól ismerik. Július végén virágzik, ebben az időszakban különösen sokan szenvednek tőle allergiás tünetek miatt.

Éppen ezért kell feltérképezni a parlagfüves területeket, hogy minél kevesebb kárát lássuk a növény létezésének.

Dr. Juhász Tünde, kormánymegbízott a napokban sajtótájékoztatót tartott. Legfőképpen a védekezésre hívta fel a figyelmet és közölte, hamarosan megkezdik az ellenőrzést.

Nem a bírságolás a cél, inkább a megelőzésre és a figyelemfelhívásra helyezzük a hangsúlyt. Egyre növekszik ugyanis a fertőzött területek száma, a parlagfű mostanra a megye minden pontján és művelési kultúrájában előfordul – mondta.

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal weboldalán egyébként az áll, hogy tavaly a megyében volt a legsikeresebb a felderítés. Ám természetesen országosan zajlik a parlagfüves területek számbavétele.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök


Hasonló cikkek