Parlamenti választások Irakban: Útelágazáshoz érkezett a közel-keleti ország?

Irakban hosszú évek óta elhúzódó politikai és gazdasági válság uralkodik, mely súlyos kihatással van a Közel-Kelet teljes térségére, ezért sem véletlenül követik világszerte az országos választások eredményeit és utóhatásait.

iraq

Azonban nagy valószínűséggel nem az október 10-én megrendezésre került szavazás hozza el a várva várt egységet és stabilitást a meggyötört állam lakóinak. Szaddám Husszein likvidálása óta ötödik alkalommal választanak az ország lakói új parlamenti képviselőket, ez idő alatt amerikai invázió, az Iszlám Állam elburjánzása és az ország több részre szakadása sötétítette be a hétköznapokat Irak lakói számára. Erbszt Adrienn jegyzete

A szavazást a jövő évre tűzték ki eredetileg, az előre hozás oka a 2019 óta tartó elégedetlenség – mely olykor véres, utcai tüntetésekbe torkollott – az elhatalmasodó korrupció, a rossz életkörülmények és a politikai elit meggazdagodása ellen.

Az országos választásokon 109 párt és 21 koalíció indult, összesen 3240 jelölttel, valamint 789 független jelölt is megmérette magát a megszerezhető 329 mandátumért vívott harcban. A választási törvény alapján a képviselői helyek egynegyedét nőknek kell kapnia, illetve kilenc mandátum kisebbségi csoportokhoz tartozó képviselőknek van fenntartva – köztük keresztényeknek például. A frissen megválasztott törvényhozás szavaz az iraki elnök és a miniszterelnök személyéről is, a köztársaság alkotmánya szerint a parlament elnöke szunnita, a miniszterelnök síita, az elnök pedig kurd kell legyen. A három pozícióból egy – a miniszterelnöki szék – helyzete tűnik egyelőre bizonytalannak, a kurd elnök és a szunnita házelnök pártjai kellően jól szerepeltek a választásokon, így az ő helyük, bizonyára marad, viszont a síiták háza táján már nem tapasztalható ilyesfajta egységesség az aktualitások alapján. Mindebből jól látható, hogy három fő irányvonalra bontható az iraki politikai közélet: a síita, szunnita és kurd koalíciókra, ezek közül Szaddam Husszein szunnita kormányának elüldözése óta a legnépszerűbbek a síita pártok, 2005 óta ők formálják legerőteljesebben az ország politikai életét.

Az kétségkívül várható volt, hogy a síiták maradnak uralmon, azonban az nem volt egyértelmű, hogy azon belül mely politikai erő. Irakban a síita politikai mozgalmak erősen megosztottak, főként a szomszédos, szintén síita Iránhoz fűződő viszonyuk alapján. Mindez a jelenlegi választásokon csak még inkább kiéleződött. Bár a végeredményről hivatalosan október 30-án nyilatkozik a választási bizottság, az eddigi előzetes adatok alapján elmondható, hogy Muktada asz-Szadr befolyásos síita vezető és imám tömbje, az asz-Szajrún nevű pártszövetség meggyőző többséggel – 73 mandátummal – vezet a többi induló előtt.

A Fatah szövetség, amely magában foglalja az iráni támogatású al-Hashd al-Shaabi csoportot és más Irán-barát milíciák politikai vezetőit, korábbi 48 mandátumának nagy részét elvesztette, s az eddigi számolások alapján mindössze 17 hellyel kezd neki az új parlamenti időszaknak. A koalíció sajtótitkára a választásokat a legnagyobb átverésnek nevezte, miután értékelte az eredményeket. A Fatah koalíció olyan Irán-barát politikai erő, melynek egyik politikai szárnya, az Asaib Ahl al-Haq, melyet az Egyesült Államok például terrorszervezetként tart számon. A síita félkatonai, politikai szervezetek mindmáig rettentő befolyásosak Irakban, nagy szerepet játszottak korábban az Iszlám Állam visszaszorításában, mely az ország egyharmada felett uralkodott.

Szinte azonnal tiltakozó demonstrációkra került sor a választási eredmények miatt, főként az ország déli részén Bagdadban és Bászrában, illetve az ország északi részén – Nászirijjában, Moszulban és Tall Afarban. A fővárosban több száz ember gyűlt össze, akikhez csatlakoztak azon pártok képviselői, akik szintén nem fogadják el a választási eredményeket. Több helyen is a tüntetők és a biztonsági erők közti összecsapásokról számoltak be. A komoly vereséget szenvedett Irán-barát síita politikai erők egyébként többször is nyíltan fenyegetőzött azzal, hogy akár az utcára is kimennek az igazukért.

A szavazatszámlálás alapján a második helyet Muhammad al-Halbusi vezetésével a Haladás szunnita koalíció foglalta el, 41 mandátumot szereztek maguknak. Ők az Irak északi és nyugati részének, szunnita többségű területeiről érkező szavazatokra építhetik stabil bázisukat. A világi síita pártok tömbje, a Núri al-Máliki volt kormányfő vezette Jogállam Szövetség, 37 mandátummal képviseltetheti magát, ez rendkívül jó eredmény az ő számukra.

A negyedik helyen a 2018-hoz képest jobb helyen záró Kurdisztáni Demokrata Párt végzett. Irak észak-kurd régiója 1991 óta de facto autonóm terület, és hivatalosan 2005 óta rendelkezik önálló közigazgatással az ország alkotmánya szerint. A kurd pártok aktív résztvevői mind a választásoknak, mind a politikai irányok formálásának. Összesen 7 kurd párt versenyez a kurdok szavazataiért, akik jellemzően közülük is választanak. A KDP már felszólította azon kurd pártokat, akik szintén bekerültek a parlamentbe, hogy az iraki Kurdisztán érdekeit egységesen képviseljék a következő ciklusban, az összefogás 53 mandátumot jelentene. A képviselőtestület további 40 helye nem várt módon független jelöltekhez került. Az új választási törvénynek és az utcai ellenzéki felhívásoknak köszönhetően a függetlenek meglehetősen jól szerepltek, ám a mögülük hiányzó pártmunka valószínűleg jócskán csökkenti lehetőségeiket a koalíciókhoz és pártokhoz képest. A Haidar al-Abadi volt miniszterelnök és a síita vallási és politikai vezető, Ammar al-Hakim mérsékelt síita szövetsége mindössze 4 mandátumot szerzett a 2018-as 42-höz képest, az iraki Hezbollahot képviselő, erősen Irán-barát mozgalom pedig szintén a vesztesek közé sorolható elért két mandátumával.

Összességében elmondható, hogy a választások során legyőzték azokat az Irán-barát síita pártokat és koalíciókat, amelyek az elmúlt években jellemzően uralták az iraki politikát. Egyértelmű győztese az október 10-ei voksolásnak Muktada asz-Szadr síita imám, aki ugyan a kormányalapításhoz szükséges többséget nem kapta meg, mégis új irányvonal kibontakozásáról tanúskodik győzelme. Szadr az Irántól való nagyobb függetlenedés támogatója, s politikájában is ez jelenik meg lépésről-lépésre. Az eredményeket tekintve úgy tűnik az iraki társadalom is ezt az utat preferálja, s a régóta várt függetlenséget szeretnék elérni.

Szadr egyelőre azonban kissé megosztó is a saját szavazói körében, sokak szerint az Iránnal történő barátságos együttműködés feltétlen híve, míg mások függetlenségpárti, nacionalista politikusként jellemzik. Szadr a választásokat követően szinte azonnal bejelentette győzelmét, továbbá figyelemreméltóan úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri el az Irak ügyeibe történő külső beavatkozást. Szavait sokan nacionalista felhívásnak tekintették, s kétségtelenül győzelme nem arat osztatlan sikert Teheránban, azonban nem valószínű, hogy Szadr teljesen hátat fordítana Iránnak, hiszen szavazóbázisának jelentős része – Kelet-Bagdad és Dél-Irak – vallásilag mély kötelékkel fűződik Teheránhoz.

Iránnak azért van miért fájjon a feje, egyfelől komoly szövetségeket is kötött az elmúlt időszakban – beleértve a feltörekvő Kínát és Oroszországot – másfelől súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő állapotok vannak kialakulóban határainál. Észak felől már le kellett nyelnie a törökök térhódítását és katonai jelenlétét a Kaukázusban, azonban most, mintha nyugati, stratégiailag rendkívül fontos szomszédja, Irak is kezdene kicsúszni a kezei közül. Az amerikai inváziót követően, a szunnita iraki erők bukásával az irániak komoly munkába fogtak Irakban. Baráti, síita politikai erők, miliciák támogatásával egyre mélyebben kerültek bele az iraki politika véráramába. Jelentős iráni pénzügyi, logisztikai, oktatási és haditechnikai befektetések révén még inkább megszilárdították befolyásukat az közel-keleti országban. Az Irán által támogatott iraki síita milíciák azonban nem csak Teherán befolyását növelték Irakban, hanem az Iszlám Állam és más szunnita terrorszervezetek visszaszorításában is komoly szerepet játszottak. Mára azonban azt tapasztalhatjuk, hogy az iraki politikai élet új síita vezetőkkel frissült föl, akik számára a síita vallási identitás mellett a nemzeti identitás is számít, akik iraki arabokként sem amerikai, sem iráni hatalmaskodásra nem tartanak igényt országukban. Az ő vezetőjük jelenleg Muktada asz-Szadr.

Muktada asz-Szadr arról híresült el, hogy elsők közt ösztönözte az irakiakat – beleértve síitákat, szunnitákat és kurdokat is – a fegyver felvételére a megszálló amerikai erők ellen. Apja, nagy köztiszteletnek örvendő ajatollah volt, az összes iraki síita vezetője, Mohammed Sadek asz-Szadr, akinek haláláért a korábbi szunnita Szaddam rezsim volt a felelős, szintén növeli Szadr népszerűségét. Egyes pletykák szerint Moktada volt az a maszkos hóhér, aki 2006-ban akasztással végezte ki Szaddam Husszeint. Rendkívüli népszerűségre tett szert a szegény síita lakosság megélhetési problémáinak leküzdésére hozott intézkedéseivel, segélyekkel próbálta javítani a rászorulók életminőségét. A fiatalok körében is rendkívül közkedvelt, ez pedig nem utolsó szempont egy olyan országban, ahol a lakosság közel 60%-ka 25 év alatti. 2018-ban már nagy sikert ért el az országos parlamenti választásokon, s pártja nagyszámú jelenlétét a törvényhozásban a további befolyás apránkénti növelésére használta fel. Ennek a jelenlegi szavazáson úgy tűnik be is ért a gyümölcse.

Bár évekig bujkált Iránban, sőt teológiai tanulmányait is ott folytatta, mégsem tekinthető lépései alapján elkötelezett Irán-barát politikusnak. Összességében nyitott akár a Teherán számára ellenséges országokkal is a tárgalásra, így 2017-ben például Szaúd-Arábiába utazott, hogy tárgyalásokat folytasson a szaúdi koronaherceggel, Mohammed Bin Salmannal. Iránnak nehéz dolga lesz az új iraki kormánnyal, hiszen ha enged neki, s hagyja önállósulni, legalábbis részben, azzal precedenst teremthet mások számára is, s itt leginkább Szíriára gondolhatunk. Aszad nagy valószínűséggel szintén nem akar teljesen elköteleződni a jövőben Teherán irányába, a segítségül nyújtott kolosszális katonai támogatások ellenére sem. A szír kormánynak nem lehet hosszútávú érdeke, hogy Irán vazallusaként Izrael elleni bázisként szolgáljon, valószínűleg a jövőben inkább visszatérne a tárgyalóasztalhoz szomszédjával, ahogyan azt korábban is próbálták a Golán-fennsík kapcsán.

Az USA szemében Szadr hosszú ideig üldözött ellenség volt, aki fegyveres felkeléseket szervezett az általa megszállóknak nevezett amerikai és brit erőkkel szemben. Mindazonáltal mostanában akár kapóra is jöhet Irán visszaszorításában Washington számára a legerősebb parlamenti erő vezetője, bár Amerika-barátsággal semmiképpen sem lehet vádolni. A 2000-es évek közepén az Irakban szolgáló amerikai hadsereg egyik legádázabb ellenfele volt a Szadr által vezetett fegyveres erő, a Mahdi hadsereg. Az amerikai kormány akkor a hitszónok halálát, vagy fogságba ejtését rendelte el. Mostanra a helyzet lecsitult.

Irak hosszú ideje nyögi a gazdasági és biztonságpolitikai válságok minden baját, a lakosság elégedetlensége egyre fokozottabb. Érezhetően elérkezett az idő a változásra, hiszen az ország gazdasága mélypontra süllyedt, vízhiány, megromlott és hiányos infrastruktúra, összeomlott egészségügy és szociális ellátó rendszer, munkanélküliség jellemzi a hétköznapokat. A 2019-ben indult tüntetéshullámok – melyek több mint 600 ember életét követelték már – megállítása érdekében hagyták végül jóvá az előrehozott választások megrendezését és a független jelöltek indulását. A számtalan utcai megmozdulás és véráldozat ellenére, paradox módon a lakosság legnagyobb része ignorálta a választásokat, s nem ment el szavazni végül. Figyelemreméltó adat, hogy a választási részvételt rekord alacsonyan mérték, 43%-os volt mindössze. Az alacsony részvétel egyik oka a tüntetéseken aktív ellenzéki erők bojkottja, akik a távolmaradásra szólították fel híveiket, véleményük szerint átláthatatlan a szavazás, s ugyanazok kezébe összpontosítja a hatalmat, akik ellen tüntettek.

Azt is látni kell, hogy egyhamar végleges kormányra nem számíthatnak az irakiak, hiszen Szadr hiába szerzett közel húsz mandátummal többet 2018-as eredményéhez képest, a kormányalakításhoz mindez még mindig kevés. A következő hónapok a koalíciós tárgyalásokról fognak szólni, s Szadr kénytelen lesz megegyezni más pártokkal. Az előttünk álló hetek, s hónapok a síita politikai erők közti hatalmi harcoktól lesz mozgalmas valószínűleg.

Ha Muktada asz-Szadr kormányt alapít, valószínűleg törekedni fog a kiegyensúlyozott külpolitikára, s nyitott lesz mind Irán, mind más országok irányába. Többízben beszélt már erről korábban is, véleménye szerint azokat a nagykövetségeket látják szívesen az országban, akik nem szólnak bele a belügyekbe. Ez természetesen meglehetősen populista kijelentésnek hangzik, főleg egy olyan geopolitikai helyzetű ország esetében, mint Irak, azonban azt jól mutatja, hogy Szadr nem akar elköteleződni teljesen semelyik irány felé sem. „A mi tömbünk nem nyugati, nem keleti, hanem iraki” – fogalmaz, s ezzel újra beemelte az iraki identitástudat elsődlegességét az iraki politikába. Mindez akár azt is jelentheti, hogy az „iraki” hívószóval Szadr megpróbálja egységesíteni Irak három felé osztott lakosságát; a síitákat, szunnitákat és kurdokat. Ez persze igen utópisztikus elképzelésnek tűnik, főleg a külső befolyásoló erők miatt.

A túlburjánzott, sokszor a hivatalos haderőnél is nagyobb fegyveres milíciák leépítése is feltett szándéka Szadrnak, erről is több alkalommal beszélt már. Kénytelen is lesz a ma még oly befolyásos és nagyszámú fegyveres csoportok felszámolására, vagy beintegrálására a katonaságba, hiszen az utcai tüntetések egyik fő oka a milíciák elhatalmasodása a lakosság felett, s erre gyászos példa a 2019-es utcai tüntetések véres leverése is.

Talán kijelenthetjük, hogy azon kívül, hogy az Irán szövetséges politikai erők visszaszorultak, nagy változások azért nem történtek az október 10-ei választásokon, legalábbis olyan minőségűek és mértékűek biztosan nem, mint amire a 2019-2020-as tüntetéseken résztvevők vágytak. Az is bizonyos, hogy a rekord alacsony választási részvétel erősen gyengíti a következő ciklus legitimációját, ami további bizonytalansághoz, elégedetlenségi hullámokhoz vezethet. Szadr, Irak politikai életében betöltött szerepe azonban jól láthatóan fejlődik, erősödik, ez okozhat még meglepetéseket a jövőben. Az ország az elmúlt húsz évben, Szaddam Husszein bukásával, az amerikai és szövetséges erők inváziójával és az Iszlám Állam elhatalmasodásával a pokol bugyraiban járt, s az út – talán kijelenthetjük – innen már csak felfelé vezethet. Ugyan lassú hegymenetben történik mindez, mégis látni némi esélyt Irak újbóli felemelkedésére, minden esetre az biztosan elkönyvelhető Szadr nacionalista nézeteinek győzedelmeskedéséből, hogy az iraki emberek egy jelentős része ezt az irányvonalat támogatja.


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek