Pécs – a lélekjelenlét diadala! Életmentés a bölcsödében

Egy alig két éves bölcsődés kislány köszönheti az életét két pécsi gondozónő lélekjelenlétének.

 Az egyik pécsi bölcsőde gondozónői tettek tanúbizonyságot arról, hogy a legváratlanabb helyzetekben is képesek megőrizni lélekjelenlétüket. Az egyik kis gondozottjuknak a légzése egyik pillanatról a másikra leállt. A  két gondozónő pedig öt percen át  mesterségesen lélegeztette és szívmasszást alkalmazott annak érdekében, hogy a mentők kiérkezéséig az alig kétéves kislány életfunkcióit fenntartsák. A mentősök stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították. A szakszerű elsősegélynyújtásnak köszönhetően a kislány néhány nappal a történtek után egészségesen hagyhatta el a kórházat.

 Az eset kapcsán Buda Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója annak a véleményének adott hangot, hogy a bölcsődei eset is jól példázza, hogy a szakszerűen eljáró gondozók beavatkozása nélkül akár maradandó károsodást is szenvedhetett volna a kislány, de az sem kizárt, hogy nagyobb baj is történhetett volna.

 Hangsúlyozta, a mentők kiérkezéséig ugyanis különösen fontos, hogy az életfunkciókat nem mutató sérültek megfelelő ellátást kapjanak, mert amennyiben a leáll a keringésük, vagy a légzésük, abban az esetben minden egyes ilyen állapotban eltöltött perc 10 százalékkal csökkenti a sikeres újraélesztésük esélyét.

 Őri László, Pécs alpolgármestere pedig személyesen fejezte ki a város nevében köszönetét a két gondozónőnek.


Hasonló cikkek