Pécsi Balett – Több évre előre tervezhetnek

A Pécsi Balett Nonprofit Kft.-t január elsején hozza létre a baranyai megyeszékhely önkormányzata. A társaság ügyvezetője Vincze Balázs Harangozó-díjas táncművész lett. Az intézmény székhelye pedig a Zsolnay Kulturális Negyed, amelynek rezidens együtteseként működik.

Már az Európa Kulturális Fővárosa program idején, 2010-ben a célok között szerepelt, hogy a negyed  a város  kulturális életének egyik központja legyen – mondja Vincze Balázs, balett-igazgató. Ennek jegyében már akkor, az úgynevezett E78-as épületben – ami koncerteknek, színházi előadásoknak, kulturális rendezvényeknek és csoportoknak ad elsősorban helyet – a színpad feletti emeleten kialakításra került egy táncterem is. Itt lettek volna a néptánc csoportok próbái, azonban ez végül nem valósulhatott meg, a koncertek és a próbák egybeesése miatt. Ezt a termet az elkövetkezendő időben alkalmassá teszik arra, hogy a Pécsi Balett, mint próbatermet használhassa. Elsősorban a hang- és zajszigetelést kell megoldani, valamint a szociális helyiségeket is a táncosok speciális igényei szerint alakítják át. Az öltözők mellett például pihenő szoba is szolgálja majd a kényelmüket.

 Szólt arról is, hogy az önállóvá válás lehetőséget teremt arra, hogy akár két évre előre is gondolkodhassanak, igent mondhassanak egy fesztivál felkérésre, vagy hazai és külföldi meghívásokra.

Már most érezzük az önállóvá válás előnyeit, ugyanis  igent mondhattam egy 2018-ban sorra kerülő  fellépésre az Erkel Színházban, valamint a Veszprémi Fesztivál művészeti vezetője, Krámer György felkérésének is eleget tudunk tenni. A színházon belüli tagozatként erre nem volt mód, mert részei voltunk a többi produkciónak is, s azokhoz is alkalmazkodnunk kellett – hangsúlyozza Vincze Balázs.

 A jövőben az eddiginél nagyobb számú balettelőadás szerepel a terveik között. A nagyszínpadi premiereknek továbbra is a Pécsi Nemzeti Színház ad helyet, a gyermekeknek szólók az épülő Pécsi Horvát Színházban lesznek láthatók, a Zsolnay Kulturális Negyedben, az E78-ba a beavató színházi produkciók kerülnek. Évente legalább egy élő zenével bemutatott  balett is szerepel a műsortervben, a Kodály Központban, annak rezidens zenekarával, a Pannon Filharmonikusokkal közösen.

 E mellett a Müpa és a Nemzeti Táncszínház által szervezett budapesti fellépéseik számát is növelni szeretnék, s játszanak a gondolattal, hogy minden évben egy vidéki színház bérletes előadásainak kínálatában is szerepeljen a Pécsi Balett.

Mostantól lehetőségem van arra, hogy mint az önálló balett-együttes vezetője közvetlenül tárgyaljak, döntsek az egyes megkeresések ügyében, vagy hívjak meg koreográfusokat,  a már évek óta rendszeresen az együttessel együtt dolgozó Cameron McMillan mellett – emeli ki Vincze Balázs. – A Pécsi Balettre mindig is a kísérletezés volt jellemző, ezt szeretnénk továbbra is a középpontba helyezni. Az önállóvá válás eredményeként a táncosok  leterheltsége is csökken, ugyanis eddigi évi százhúsz – musical- és operett-közreműködést is tartalmazó – előadás helyett évente nyolcvan, kizárólag balett produkcióban lépnek majd fel. Hosszú távon nem lehet a kettőt együtt végezni, büntetlenül kihasználva a testet.

 A Pécsi Balett által életre hívott Pécsi Nemzetközi Táncfesztivál is újabb távlatokat jelenthet, ugyanúgy, mint a nemzeti státusz elnyerése, ami újabb feladatok elé is állítja a jelenleg tizennyolc tagú együttest.


Hasonló cikkek