Pécsi Tudományegyetem: Élesben készülnek az egyetemre az egyetemen

Kreditpróba–Készülj az egyetemre az egyetemen! címmel országosan egyedülálló programot indít útjára februárban a középiskolásoknak a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara. A diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az egyetemi életről, az egyes szakokon folyó oktatásról.

 A középiskolások olyan, valódi, féléves egyetemi kurzusokra jelentkezhetnek, amelyekhez nem szükséges speciális előismeret. A késő délutáni időpontokban megtartott órákon pedig az iskolai tanóráik végeztével vehetnek részt, lehetőségük van arra is, hogy válasszanak megmaradnak kívülálló érdeklődőnek, vagy érdemjegyet is szereznek.

 A program új és lényeges eleme ugyanis, hogy akik arra vállalkoznak, hogy érdemjegyet szereznek, s később sikeres felvételi vizsgát követően a PTE bölcsészkarának hallgatójává válnak, azoknak azt elismerik az egyetemi tanulmányai során. E mellett, akik eredményesen teljesítik az általuk választott kurzust, oklevelet kapnak, amit az egyetem azon a szakon, amelynek a tantervének része, kredit pontként számít be.

 A Kreditpróba nem felvételire felkészítő program, nem garantálja, hogy a diákok bekerülnek az egyetemre, de ha sikerrel veszik az akadályokat, akkor már előre teljesíthetnek egy, vagy akár több kurzust is, szerezhetnek érdemjegyeket, krediteket. A programra elsősorban 11-12. évfolyamos diákokat várnak, de szívesen látják a 10. osztályosokat is.


Hasonló cikkek