Peking figyelmeztette Londont a felajánlott brit állampolgárság miatt

Avatar

Londonnak viselnie kell majd annak következményeit, hogy zöld utat ad a brit állampolgárság megszerzésére az erre jogosult hongkongiak számára – figyelmeztetett Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: Kína fenntartja a jogot, hogy ellenlépéseket tegyen az Egyesült Királysággal szemben, de részletekbe nem bocsátkozott.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán egyenes utalást tett arra, hogy London elindítja a szükséges folyamatot, miután leszögezte: a kínai kormány által elfogadott és bevezetett nemzetbiztonsági törvény súlyosan megsérti a Hongkong státusát rögzítő, 1984-ben aláírt kínai-brit közös deklarációt. A felajánlás értelmében a brit kormány lehetővé teszi a nagy-britanniai tartózkodást és munkavállalást azoknak a hongkongiaknak, akiknek úgynevezett brit tengerentúli státusuk van, azzal a céllal, hogy végül brit állampolgárságért folyamodhassanak. A szükséges jogosultsággal közel 3 millió hongkongi rendelkezik.

A kínai külügyi tárca szóvivője csütörtökön Canberrát is arra szólította, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe. A szóvivő ezzel arra reagált, hogy Scott Morrison ausztrál kormányfő csütörtökön kijelentette: Ausztrália is fontolóra veszi, hogy menedéket ad azoknak a hongkongi lakosoknak, akiket fenyeget az új nemzetbiztonsági törvény.

Csao Li-csien szerdai közleményben úgy fogalmazott: “minden, Kína szuverenitásának, biztonságának és fejlődési érdekeinek aláásását célzó törekvés kudarcra ítéltetett”. A kedden elfogadott, majd azonnal törvényi erőre lépő nemzetbiztonsági törvény hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok szerint tovább gyengíti a város autonómiáját, amelyet Peking az “egy ország, két rendszer” elvének megfelelően szavatol a különleges közigazgatási státusú városnak azóta, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking mindazonáltal leszögezte, hogy a törvény csak rendzavarók kis csoportja ellen irányul, és a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust, valamint a külföldi felek Hongkong belügyeibe avatkozását hivatott megakadályozni.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek